Bejelentkezés
Cikkek

A bolondság fénye

A bolondság fénye

 Filip Gabriella beszélgetése a Nemzeti Színház Magazinjában
IX.évfolyam 4.szám 2021. december

Berecz András az életmentő bolondokról, a költői hazugságokról, az szent bohócokról és még néhány tudósról

Berecz Andrással nagyon jó beszélgetni, de a bemutatója előtt nem könnyű vele időpontot egyeztetni. Azt mondja, nagyon sok a dolga, a színházi premierrel kapcsolatos előkészületek mellett a filmforgatás is foglalkoztatja, az unokákra is vigyáznia kellene, számít rá a család. Ráadásul olyan sokszor elismételte már az élettörténetét, hogy hexameterben is el tudná mondani. Aztán kiderül, ez az időmértékes lehetőség csak képes beszéd, de jó ötletet adott ahhoz, hogy kezdjük a beszélgetést a költészettel, hiszen nem csak énekes, mesemondó, de műfordító is.

– Műfordításra a csuvas népdalok itthon alig ismert szépsége csábított. Az énekelhetőség, a ritmus, hangsúly felől közelítettem meg az eredeti formát, a szótagszám ehhez képest másodlagosnak bizonyult, az folyton változik. A játékossága tűnt volna el. Énekelni akartam a csuvas dalokat, ez indított műfordításra.

Kodály Zoltán az ifjú Weöres Sándort is hasonló szempontú műfordításra kérte. A mari (cseremisz) dalok fordításánál is az énekelhetőség volt a zeneszerző elsődleges szempontja. Kodály a zene felől közelítette meg – egyébként nem csak a fordítandó szövegeket – hanem az egész magyar költészetet. Kell hozzá lelki erő, hogy az ő tükrében meglássuk, milyen kócos, és jobb sorsra érdemes a magyar versforma! Évszázadok alatt mi minden mellett robogtak el lobogó lelkű, rest fülű költőink. „A zeneileg műveletlen költő nem tudja, és ezért nem is zavarja, hogy a versformákhoz külföldi dallamemlékek tapadnak. Magyar verset megzenésíteni olyan, mint hepehupás, homokbuckás talajon előre haladni.” Súlyos ítélet. Kodályt a magyar- és más népek dalainak alapos ismerete jogosította fel, hogy bíráskodjék. Verseink mai megzenésítői is, hogy eltávolodtak a magyar nyelv zenéjétől, ritmusától! Petyhüdt kuplék, levedlett formák gyűjtőhelye lett ez a műfaj. A magyar nyelv kerékbetörése mára megszokott, visszhangtalan esemény. Ott is, ahol főhelyre ültetését még semmilyen törvény nem tiltja, színházainkban. Költészetünk, de főleg az ezzel foglalkozó zeneszerzés ma is jó fülű, a magyar nyelvtől nem menekülő tehetségekért kiált.

– A műfordítói pályája a csuvas dalokkal kezdődött, de hogy jutott el a csuvasokhoz?

– Pécsen keresztül. Sokat hívtak a Pécsi Bordalfesztiválra: hoppmester voltam, bordalokat énekeltem. Már a tizenkettedik vagy a tizenharmadik fesztiválnál tartottunk, amikor kibújt belőlem a bohóc. Elképzeltem, mekkorát néznének a híres borászok, ha elkezdenék a bordalfesztiválon sördalokat énekelni, csak hogy a víz nehogy állott legyen. Na, nézzük csak, gondoltam, van-e a magyar népdalok között sördal?! Hát bizony csak imitt-amott egy-egy. Szerencsére jókor akadt meg a kezem a csuvas gyűjteménybe: Vikár László zenetudós és Bereczki Gábor nyelvész Chuvash folksongs című kötetét mondom. Angol nyelven jelent meg a könyv, de a végén ott állnak a dalok fonetikus leírásban és a magyar fordítással is. Szép szövegek ezek, és minden harmadik-negyedik - sördal. Na, ez kellett énnekem. Előbb csak tréfából fordítottam le egyet, aztán ízlett nagyon. Buda Ferenc is biztatott. Ezek a csuvas dalok különben sok magyar gyermeknek segítettek már, hogy saját régi stílusú népdalainktól ne idegenkedjenek. Itt a Kodály által egybe szerkesztett 140 csuvas dallamról beszélek, amit a magyar gyermekeknek szánt olvasógyakorlatul – „a magunk megismerésének mélyítéséért!”

– Vissza a magyar zene őstörténetéhez?!

–  Kodály Zoltán azt írta, hogy a csuvas dalokat böngészve itt is, ott is rokon hangokra lehet bukkanni. Amúgy 300 közös eredetű szavunkat tartja számon a nyelvtudomány. Csuvasia egybeesik Volgai Bolgárországgal, ahol Julianus még magyar ajkúakra bukkant, és ahol 30 körüli Madzsar, Modzsar, Mozsar helységnév a mi lábunk nyomát őrzi. Engem azonban mindezek felett legjobban az elveszett régi magyar sörkultúra izgatott. Aki egyébként ezügyben csuvas földre lép, jó helyen jár. De hát ez külön is érdekes téma, ezt már a Rokonok söre c. könyvemben és a Sördal c. Cd lemezen leírtam -daloltam.

– Pedig úgy tartják, a magyar boros nemzet. Sörrel még csak nem is koccintunk!

–A magyar ember, nomád pásztorsága idején, csak kereskedelem útján jutott borhoz. A sört viszont el tudta készíteni, kölesből, árpából, komlóból. De, visszatérve, tán legérdekesebb, hogy amikor a sörről énekel a csuvas, akkor a rokonait dicséri. Sőt, sördalnak nevezik azt is, amelyben a sör szó el sem hangzik. A rokonság – mint istenadta, ingyen biztosítási rendszer, melyhez ügynök sem kell – életünk legszebb adománya – tulajdonképpen erről szólnak ezek a dalok. És hogy enélkül kár élni! 2004. december 5-i népszavazás (életem egyik legsötétebb napja) után, ezekkel a dalokkal próbáltam mércét tenni magunk elé. Sörhabos, kedélyes, „egzotikus” csomagolásban, hogy legyen, aki meghallgassa. Szorító kötésnek szántam. Az egyik sördal azt mondja: „Két jó rokon összeül, háznak az a szépsége”.  Kérésemre megtanulták ezeket a dalokat erdélyi, felvidéki, délvidéki, magyarországi barátaim is. Jó nagy csapatot szerveztem, és akkoriban ezzel a műsorral nyargaltunk a térképen le-fel… Jó lenne a színházban is megmutatni!

A saját verseit mikor hallhatjuk? Műfordítóink többsége költő is!?

– Ének- és mesemondó vagyok, aki nem kerülhette meg a műfordítást. (Mint újabban, karantén óta, a filmezést.) Menetközben se lettem költő. Viszont Gyurkovics Tibor, költő épp ezért a „zenélő” műfordításért terjesztett föl, s adta is át az Alternatív Kossuth díjat, 2005-ben.

Az indiánok hogy kerültek a repertoárjába?

– Egy időben sokat voltam ott is, előadásokat tartottam, meséltem, tanítottam magyar népdalokat amerikaiaknak is. Az ún. amerikai kultúra - nem érdekelt soha, viszont az őslakosoké igen. Eljutottam hopi, lakota, varjú, omaha… indián rezervátumokba. A következő lépés akkor következett, mikor Vidnyánszky Attila meghívott ide a Nemzeti Színházba, és arra kért, vegyek részt a Csíksomlyói passióban…

– Innen hosszú lesz az út vissza az indiánokhoz!

–Nem annyira. Vidnyánszky Attila meghívott a Csíksomlyói Passióba, úgy, hogy nem kellett bolondos komikus lelki alkatomtól megváljak. Persze kerestem a helyem. Ki is vagyok én itt, van-e magyarázat arra, hogy mibe is fogtam bele? Ki legyen az iránytűm, nekem, aki itt bolondozok a vérző kereszt tövében? Nagyjából akkor sikerült a helyemet megtalálni, szerepem bőrében egészen kinyújtózni, amikor újra felfedeztem Shakespeare udvari bolondjait, a betlehemes játékok mókás pásztorait és - az indiánok „szent bohócait”. Na, eljött az indiánok ideje. Egy idős varjú indián mondta: „A rezervátumban hullottunk, mint a legyek, ismeretlen betegség pusztított köztünk… nem volt mit ennünk, nem vadászhattunk, és nem jött a fejadag sem. Mi, akik túl éltük, a borókabogyónak és a szent bohócoknak köszönhettük, hogy megmaradtunk.” Egyik a testet, másik a lelket tartotta meg. A heyokák, a szent bohócok, amikor hideg volt, levetkőztek, úgy sétifikáltak a sátrak közt, amikor meleg, akkor vették fel három-négy bundát s úgy vacogtak. Ha a baj nagy volt, játékosan bolondoztak-tréfálkoztak, a lovat fordítva ülték meg, ha kicsit jobban mentek a dolgok, az orrukat lógatták. Amelyik patakba ilyenkor belenéztek, ecetté változott. Minden cselekedetük jelképes értelmű volt, figyelmeztetés: semmi sem biztos, lelked ne az anyagba, ne e világba kapaszkodjon. Az esőszertartás szent bohócai kísértetiesen hasonlítanak betlehemeseink bolondozó pásztoraira. De hát röviden erről sem könnyű beszélni.

– Az unokáknak mit szokott mesélni? Mit mond nekik, ha a ma népszerű, az iskolai, óvodai társaiktól hallott népszerű meséket kérik a nagypapától?

– Az unokák közt minden mesévé válik. Vadlibák vagyunk, repülünk, orromat megnyomják, kukás kocsi vagyok, ha a fülem meghúzzák, Zaza vagyok, aki semmit nem ért, mindent összekuszál, és mind az ötven orrát bele veri valamibe. Ezen jókat szoktak nevetni. Hol bábokkal, hol csak hangszínnel végig nyargalunk a létezés állati, növényi fokain. Játék közben, rajzolás közben is a mi kis mese világunkban élünk. Fűzzük, ragozzuk. Ha olvasnom kell nekik, olykor ostoba és csúnya könyveket is a kezembe nyomnak. Olyankor menetközben gyomlálom a fölösleges határozatlan névelőket, megváltoztatom a szórendet, igyekszem elviselhetővé kovácsolni a történetet. Aztán gyorsan népmesével, Arany Jánossal, Weöres Sándorral, Reich Károllyal, Gyulai Líviusszal igyekszem rendezni a kárt. Hanga unokám egyébként kitűnő óvodába jár. Szép meséket hall, szép dalokat tanul.

– A kortárs szerzők közül kik a kedvencei?

– Lázár Ervin meséit nagyon szeretem, Buda Ferenc fordításában kirgiz, kazah meséket.

– A saját vagy a gyerekkel kitalált meséket leírja? Lesznek majd ilyen kötetei is?

–Nem szoktam leírni, de különösen jó mondataikat igen. Valamikor, hogy ne én, hanem az örök éber Misike aludjon el, hintaverseket költöttem. Végtelen hosszúakat. A „Láncos hinta, vas palinta, dörren a flinta, nyílik a bicska, loccsan a tinta…” kezdetű pl. igen sikeres volt. Engem is ébren tartott.  Saját mesém a táncok kialakulásáról szóló, amit az Angyalfütty Cd-n örökítettem meg. Szeretem ezeket a teremtésmeséket, de a háryádákat is… Ezekből már gyerekkoromban megcsillantottam néhányat. Ha úgy éreztem, hogy a valóság csorbít az én kis történetemen, inkább elhagytam a valóságot. A többi gyerek szájtátva hallgatott, de amikor meglátták a szüleimet, rohantak hozzájuk. Azt akarták megtudni, valóban igaz-e, amit meséltem nekik. Én meg csak bosszankodtam: hogy lehetnek ilyen ostobák?! Azért mondtam, hogy ámuljanak, hogy jól essék nekik. Hát az esett jól nekem is! Ma is azt szeretem, mikor a felnőttek szeme kikerekedik, fejükből hulldogál a sok gond! És örülni tudnak, mint a gyermekek.

– Hazudós gyerek volt?

– Ha így esik jól, mondhatjuk így is. Épp ezt próbáltam magyarázni az előbb… Na akkor vegyük Hazug Pista bácsit, a nagymestert. Sosem hazudott. Akik hazugnak nevezték, nem vették észre, hogy vérbeli mesélő. A hazugság valami haszon érdekében ravaszul előadott igaztalan állítás. Ilyesmire soha nem lett volna képes… Amikor valaki fél lábon jött haza a háborúból, olyan házba, ami leégett, olyan asszonyhoz, aki másé lett, kérték a falubeliek, meséljen már, hol járt, mit csinált… és erre tréfás lehetetlenségekkel vidámítja a hallgatóságot – az nem bolond, és nem is hazug. Ilyesmit csak figyelmetlen ember mondhat. Van olyan bánat, amiről szemérmes ember már nem beszél. Helyette bolondozik! Így született a háryáda műfaj. A megvert sorsú emberek vigasza. Nem csak mulattatást, a lelkek felemelését is szolgálja a mese. Nem lehet eléggé megbecsülni.

– Több helyen beszélt már arról, hogy gyerekkorában nem volt televíziójuk, és most sincs.

– Édesapám a néphülyítés kétségbeejtően hatásos eszközének tartotta, többek közt ezért nem vett. Így viszont esti adás helyett mi magunk voltunk egymás számára a főműsor. A történetfűzést otthon tanultam, első iskolám a szüleim voltak.

Csak azért hoztam szóba a televíziót, mert a saját családját óvja tőle, és az időpont-egyeztetésnél az is kiderült, éppen filmet forgat. Hogy is van ez?!

– Akkor én is visszakérdezek. Hol van az ellentmondás? Televízióval egy fedél alatt élni és filmet készíteni – ez nekem két távoli dolog. A film műfajt szerettem mindig, és szüleim is kedvelték. El is mentünk egy-egy filmért moziba. Emlékszem Albertfalván a jegyszedő néni ébresztőórát tartott magasba, csörgetett, azzal jelezte, hogy szünet, menjünk ki az udvarra. A tévétől nem kell óvnom a családomat, már jó ideje ők óvnának meg engem. A tévére könnyű rászokni. A távoli, lenyűgöző jelenségek elterelik a figyelmet a tieidről, akikkel úgyis kevés időt töltesz. A főműsor idő akkor van, mikor végre együtt a család, és nem soká jön a vacsora, lefekvés. A test fáradt, a lélek még nyújtózna egyet. Szent idő. Ilyenkor kár a családfő lelkét figyelmét messzi háborúkkal elterelni. A vacsoraasztal a család utolsó menedéke, gyerekeknél pedig a lámpaoltás utáni szent fél óra. Vacsora után még a nagyot halló tatuskára is rá lehet kacsintani, lámpaoltás után a gyermek is elmondja végre, hogy „mi volt az iskolában”. Ezek az együttlét ajándékai. Hiánya a világ közérzetét is rongálja. A filmkészítés új szenvedélyem, bár volt előzménye, a néprajzi fotózás. Facebookra szoktam feldobni egyet-egyet. Karantén alatt indítottam útjára „Palackposta” címmel. Kb kétezer kis filmem vár arra, hogy összevágjuk.

 

– A magyar népmese napján Ridikül című műsorban szerepelt a televízióban. Akkor beszélt arról is, hogy Benedek Elek a saját lelkén átszűrve írta le az összegyűjtött népmeséket, és emiatt kritikát kapott néhány néprajzostól. András is átszűri a saját lelkén a történeteket. Ehhez mit szólnak a néprajzosok?

– Kerül néhány olyan néprajzos, aki elhív előadást tartani, műsort szervez. Nincs ütközés. A hiteles néprajzi gyűjtés csak akkor érvényes, ha szó szerint, változtatás nélkül történik. Itt van a néprajzos igazság. Az előttünk járók még nem épp így látták. Elek apó meseíró volt, aki hallott, olvasott meséket írt meg szája íze szerint. Időben! Így lett népszerű a mese a Kárpát-medencében. Hála szorgalmának és tehetségének. A szó szerinti lejegyzés nem mindig élvezetes, vagy nem mindenki számára. Hibák, szókeresések, homályok kerülnek bele. A kutatásnak természetesen ezzel együtt érvényes. Persze gyorsírással, fonográffal nagyot ugrott a kutatás. Én folyton csiszolom a meséimet, az ösztönöm működik így. Vannak biztató példáim. Dzsambul Dzsabajev, kazah akin (énekes, mesemondó) azt mondta: „Minden akin a maga araszával méri meg a hazáját.” Tehát ami dalokat meséket hallottál szülőföldeden széltébe-hosszába, azt mind igazítsd magadhoz, érezze mindenki, hogy ez így a tied.

– Nem fél attól, hogy a nyelvtörténészeket, a nyelvjáráskutatókat megzavarhatja, ha újrateremtve a meséket esetleg összekeveri a dialektusokat?

– Még eddig a nyelvtörténészek, nyelvjáráskutatók se dobáltak meg semmivel. Nekem a nyelvjárások is élményekhez kötődnek. Nem könyvből tanultam a tájnyelvi szavakat, kifejezéseket. A kiejtés is úgy ragadt rám, hogy ahol jó énekesekre, jól beszélő emberekre találtam, ott sokat ültem. Aztán vissza is jártam, és én is megvendégeltem őket, barátságokat kötöttem. Ahogy a gyermek utánozza a felnőtteket, én is követtem a mintát. Ha eszembe jut egy történet vagy egy ének, amit valahol Gyergyóban vagy a Csíki-medencében hallottam, odabotlik a nyelvem is. Sok évem van ebben. Az édesapám 15-16 nyelven beszélt, fordított. Sokat mondta, ahány nyelvet tudsz, fiam, annyi ember vagy. Amikor eszembe jut és beszélek a lelkével, azzal próbálom vigasztalni, hogy félember talán már én se vagyok, szinte tudok néhány magyar dialektust…

– Az Isten bolondja II. címet adta az új színházi bemutatójának. Mesél, énekel és megmutat néhány jó fotót!

– Igen, énekes, mesemondó és képmutogató is leszek! Mint valamikor régen. Akkor még hurcoltam a súlyos diavetítőt. Most projektor vár a Kaszás Attila teremben, hibátlan technika. Nekem is öröm, sorba állítani, egybelátni a képeket, indián szent bohócoktól, angol, itáliai, portugál… udvari bolondokon át Hazug Pistáig, a minorita szerzetes Felícián testvérig, aki az ötvenes években nem misézhetett, ezért az evangéliumot vásárokban bábozta el. Belőle a történelem faragott istenbolondját. A képsorral szeretném Shakespeare igazát megmutatni: „A bolondság az egész világot bejárja, mindenütt fénylik, akár a nap.

Az eredeti írást itt olvashatják.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

2022. január 17. 15:22

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37
  1   2   3   4   5  

Cikkek: „A színpad nekem műhely is” – Interjú Berecz Andrással

Készítő:: szerk Publikálva: 2014. december 01. 01:00

Magával sodort, barátságokat, jövő adott.” – meséli Berecz András első meghatározó zenei élményeit. 

Hogyan indult a zenével való kapcsolata?

Úgy, hogy édesapám sokat fütyörészett. Azóta se láttam-hallottam embert így fütyülni. A szája szegletiből. Ragyogó szemmel, figurásan, cifrán, lágyan, és közben mindig járt a keze. Körömnyírás közben például érdemes volt figyelni. Tíz bicskamozdulat volt az egész. Tátott szájjal figyeltem mindig. Édesanyám sokat és szépeket énekelt, általában új stílusú, kunhegyesi népdalokat, mert ott született. Apjától kapta örökbe, aki híres nagy kocsmás, dalos, tárogatós, citerás, táncos ember volt. Ha a kocsmából hazajött, lehetett éjfél, lehetett hajnal, azonnal ébresztőt rendelt el a gyerekeknek, és azonnal énekórát tartott. Édesanyám mindig az ölébe kunkorodott. Meg is fogta hamar. Dallam is, szöveg is. Táncolni is tanította őket. Két bottal. Azt forgatták, csapkodták „kottára”. Gyerekmulatságban krepp papírból szoknyát készítettek maguknak, úgy mulattak. Náluk egyik nóta összeért a másikkal. Százával. Egyik hozta a másikat. Jöttek is mindig a vendégek. Vak Bálint bácsi, ő koldus volt, dudálni, hegedülni tudott. Édesanyámon keresztül ez lett tulajdonképpen az én énekiskolám is. Ezeket hallgattam mindig, ezekre dobolgatott az asztalon, a szekrényen, lavóron, az ablakon. Szép sánta ritmusokat, szabadon. Együtt nem tudtak dalolni. Más volt a fülükben. Mondjuk másfélék is voltak. Édesapám hegyvidéki katolikus, édesanyám alföldi református. Édesapám, ha meglátott, „Ne ragyogj fiam, belőled semmi nem lesz”. Kimentem a konyhába, édesanyám: „Csillagom, ne lógasd, az orrod! Hát te vagy a világ legszebb, legokosabb legénykéje, no!” Na így. Visszatérve a zenére, ezekkel a kunhegyesi dalokkal a fülemben mentem Erdélybe is népdalokat gyűjteni. Ezekből daloltam a Szegen csengő című cd-re is néhányat. Aztán jöttek a moldvai csángó, Gyimesi, mezőségi felvételek, a táncház. Magával sodort, barátságokat, jövő adott. Mentem gyűjteni a dalokat, történeteket, meséket, legendákat. Csak úgy, mert érdekelt. Nem volt célom velük. Éheztem, szomjaztam, lázba hozott. A táncház dobott fel a színpadra, hátára kapott, mindenhová elszólított. Így indult.

És mikor volt az első fellépése?

Óvodában. Darázs voltam. Leszedték rólam a nadrágot és rám adtak egy csíkos harisnyát, amit nagyon zokon vettem, mert az inget bele kellett tűrnöm a harisnyába. Nem tudom kinek volt a harisnyája, nagyon megalázónak éreztem, de amikor eljött az én időm, a duzzogást boldog zümmögésre cseréltem, hogy ott csípek meg bárkit, ahol akarok. Ez már az én időm volt, mert lehetett szerepelni. Ahol bolondozni lehetett, otthon voltam. Nem bántam a maskarát se. Utána az iskolában is akadtak fellépéseim, az órákon is sokat mókáztam a hátsó padban, nekem az is színpad volt. Engem az Úristen színpadra tett. A katonáságnál is előfordult is ilyesmi. Egy kalocsai tánctanár Tóth Feri bácsi, arra kért, hogy amíg a táncosok átöltöznek, én addig menjek ki a színpadra és énekeljek. Első ilyen fellépésem talán Bugacon volt, ahol katonaként Petőfis ruhában nagy kihajtott fehér gallérral énekeltem az őgyelgő embereknek gyimesi csángó dalokat, meg, hogy Ködellik a Mátra.

Hogyan élte meg ezt az élményt?

Szerettem nagyon! Azért bírtam ki könnyen a katonaságot is, mert az unalmas órákat, napokat tanulni-, ábrándoznivalóval bőven megtöltöttem. Mindig volt a zubbonyzsebemben egy új énekszöveg, 3-4 versszak, amit kívülről is megtanultam, és aztán egész nap dúdoltam. Ezért alig vártam, hogy valami sorba beállítsanak, vagy valami nyugalmas sarokba félre lökjenek már, hogy frissítsem, gyarapítsam a tudományomat.

Eljártam táncházakba, de ott nem táncoltam soha, a zene, az ének jobban érdekelt. Így esett meg, hogy a Muzsikás együttes után már elfáradtak a táncosok, és észrevették, hogy én sok versszakot tudok, odajöttek és kezdték nekem húzni. Így aztán hírem szaladt, míg egyszer az Ökrös együttes (akkor még Újstílus volt a formáció neve) azt mondta, hogy lépjek fel velük. Ők egyébként a Kodály táncegyüttes kísérőzenekara voltak. Sikereim lettek ezekkel a dalokkal és a zenekarral, egy csapásra énekes lettem. Így történt, hogy három hónapra kihívtak Amerikába. Énekelni, éneket tanítani. Emellett voltak rádió- és tévéfelvételek.

Hogy viselte ezt a felgyorsult életmódot, a hirtelen nagy hajtást?

Csupa öröm volt, és ma is az. Annyi csak, hogy a torkomra kellett jobban vigyázzak, a mulatságokon, tanításokon beosztani, figyelni a hangomat, bírja-e a másnapi színpadot. Tapintatosan és időben megszökni, teázni, mézet nyelni. Ezzel a zenekarral sok különleges helyre elkeveredtünk híres koncerttermekbe, templomokba, kocsmákba, őserdőkbe. Portlandben egy hajóvárosban hippiknek tanítottam énekeket, Torontóban egy grúz énekkarnak udvarhelyszéki dalokat…, Bostonban a jazz szakos diákoknak. Így kezdődött. Később, a csernobili robbanás napján megalakítottuk az Egyszólam zenekart. Itt a furulya és a duda volt a hangszer. Önálló és kíséret is. Fábián Évával énekeltünk, Juhász Zoltán és Sáringer Kálmán fújtak. Mint a neve is mutatja, az alapvetően egyszólamú régi magyar népzenét akartuk legősibb, legtisztább állapotaiban megtanulni, előadni. Sokat gyűjtöttünk együtt, előadni inkább Magyarországon Erdélyben és Felvidéken szoktunk volt. Gyűjtéskor nagy zenész és énekes egyéniségeket ismertünk meg. Néha úgy éreztük magunkat, mintha egy dal vagy egy zenedarab kialakulásánál, születésénél volnánk jelen. Ismert dallamokat oly szabadon tudtak kezelni és olyan ösztönösen, hogy ez szinte elbizonytalanított minket. Új tanulás fajtára serkentett minket. A dallamkezelés, a zenei észjárás érdekelt minket. Az az anyanyelvi állapot, amiben a dallamok örök mozgásban vannak, de romlás nélkül. Saját végtelen gazdag szabályaik szerint változnak, születnek újjá. Szabadon! Hajtás volt? Nem vettük észre. Illetve észrevettük olykor, olykor… mikor a kocsival - nem is egyszer - fejre álltunk, löszfalra fölkenődtünk, szántóföldön gurultunk.

Akkor sokat tanult tőlük ezektől a nagy öregektől.

Az éneket nem kottából, hanem szájról tanultam. Legjobb mestereim egyben jó barátaim, szinte rokonaim lettek. Ezt az iskolát még ma sem végeztem el. Kiegészítettem utána a fonográf hengerekkel, mások és saját felvételeimmel is. Először orsósmagnóról hallgattam, utána kazettásokról, bakelitlemezekről, később már az mp3-at is használtam zenehallhatásra. Most is főleg azt használom. Az orsós-, kazettás gyűjtéseimet eszi a romlás. Ugyanúgy, mint ahogy a fotótáramat.

Fotózott is?

Igen, sokat és szenvedéllyel. Idővel már a lényegtelent is kezdtem a képekről leszorítani. Úgy helyezkedni, hogy a lényeg lássék. Így kerültem a fotóművészet közelébe, előszobájába. Valamikor sok előadást tartottam utazásaim után. Volt rá igény. Főleg könyvtárakban, iskolákban, templomokban. Egy pár szekrényre való. Főleg diaképek ezek. Elszorul a szívem, mikor öt évenként előveszem őket. Erdély, Moldva, Felvidék, indián rezervátumok a 70-es évek végétől, Törökország, a kurd vidékek el Szíriáig, Csuvasföld! Az üvegkeret alá tolakodik a pára, az aztán mindent átrajzol. Foltos, homályos.

Csuvas dalokból készített egy énekes cd-t, amelynek szövegét is maga fordította.

Kodály 140 csuvas dalt tömörít egy füzetbe. Gyermekeknek. Ezt a magyar zenei ízlés kialakításához tartotta szükségesnek. A vele való foglalkozás tehát nem a levegőből pottyant. Sok kérdésre tőlük kaptam választ. Ettől a kis másfélmilliós néptől, akivel különben háromszáz közös szavunk van, és sok közös dallamunk. Nem a különcködés csábított. A műfordítás sok mindenre megtanított, egy nem is olyan távoli nép verstechnikáját ismertem meg, költői hasonlatok ezreit. Tündérek erdejébe tévedtem! 4 boldog év volt. A közös éneklés örömeit itt kóstoltam meg igazán. Új zenészbarátságokat hozott. Ezt a Sördal című Cd-t készítettem legtovább, de minden perce öröm volt.

És a mesemondás miként kapcsolódott be az előadásaiba?

Ma már több mesét mondok, és csak közte éneklek valamit. Ennek több oka is van, az egyik az, hogy kezdett kivonulni a kultúrából a pénz, és ezért a meghívók észrevették, hogy könnyebb meghívni hat ember helyett egyet, aki az egész estét így is megtölteni. Egy zenekart nehezebb kifizetni, mint egy fickót, aki még hangszerszámot sem hoz. Én egy kis hátizsákkal a világ másik végére is el tudtam menni. Magyarországot zsebre tett kézzel jártam be. Amire kíváncsiak, az a fejemben van.

Improvizált?

Ezen edződtem. Azt mondtam, ami épp ott volt a szívemen. Legfeljebb egy papírra felírtam a valami vázlatot, aztán sokszor nem is tartottam magamat hozzá. Mindig szerettem felvinni a bizonytalanságot a színpadra, ez tréningben tart engem.

Ezek szerint minden fellépést egy újabb kihívásnak tekint.

Nem a kész fazekat viszem a vásárba, hanem az embereket hívom a kemencéhez. Nézzétek, a sarat így formázom meg a korongon, így égetem ki. A színpad nekem műhely is, azt szeretném, lássák meg, hogy készül a mese. Engem is izgasson, hogy lesz vége. A mesemondásnak is fontos törvénye, lehetősége a szabadság, vidd fel magaddal őt is a színpadra. Ketten erősek vagytok. A legtöbb nagy próza évezredeken keresztül így élt. Aztán van egy másik állapot is, amikor már megcsontosodnak és különféle strófákba, dalokba szorulnak. Annak is megvan a maga előnye, mert így könnyebben át lehet örökíteni a szövegeket. A rögtönzésnek mindig van egy „hibaszázaléka”, amikor a mesemondó egy kicsit hozzátesz, vagy elvesz belőle. A finn Kalevala, a kirgiz Manasz, egykor az Odüsszeusz… versformába öntötték a mesét, dallamot adtak neki, így sokáig megmaradt, szent szövegként dalolták ünnepeken. Teljes odaadással is hallgatták. Az is fenntartó erő.

Most éppen min dolgozik?

Az egyik a december 9-i nagykoncert, a Karácsonyi pásztortánc, ami a Művészetek Palotájában lesz, a másik pedig egy CD. 10 éve hurcolom magamban Káin és Ábel történetét, a testvéri összetartás, testvérgyűlölet régóta érdekel. Mit mond erről a hagyomány? A mesék, a dalok. Szeretném, hogy a magyar ember tisztázza a másik magyarral, van-e szüksége a testvéreire, jó-e ez neki vagy nem? Tud-e ezzel kezdeni valamit, vagy nem? Érdemli-e? Öröm és büszkeség, vagy szégyellnivaló gyengeség? Amikor Káin és Ábel történetét, annak magyar változatát beemeltem a többi közé - kiderült, hogy a testvér szónak ember értelme is lett. Ezért akarom japánra, angolra és kínaira is lefordíttatni. Ezt az egész világnak szánom. Nem csak magyar a magyarral, hanem ember az emberrel ül itt szembe, méricskélik egymást, hogy mit kezdjen egyik a másikkal. Mi a jó, ha a másik nélkül próbál megélni, vagy ha vele együtt? Belügyből külügy, helyesebben egyetemes ügy lett. Amikor feldobtam kicsi volt, mire ölembe hullt nagy lett. Különben magát írta, én csak szerkesztettem, dalokkal megtoldottam. Miközben egy olyan mese is fölkerült a CD-re, amit én nagyon szeretnék a világörökség részének fölterjeszteni, vagy akár a Nobel-díjra. Hogy hogy kell csinálni, azt nem tudom, de megpróbálom. Mert ez olyan súlyú mese (Székely Jula gyűjtötte Csíkszentdomokoson). Ebben a történetben a testvérek medvének nézik egymást ijedtükben egy szénégető kalibában, fenn a havasokban, déli sötétség idején – amikor olyan fekete felhő ereszkedik le, hogy az orrodig se látsz. Kint vihar van, ők bemenekülnek, és a villámfényben medvének nézik egymást. Tiszta egyszerre szöknének ki az ajtón, ezért az ajtóba bedagadnak. A két testvér beszorul, se ki, se be! Ritka ajtó, hogy két szárnya, két testvére legyen. Csontját törik egymásnak, mire rájönnek, hogy ők egymás testvérei. Egy ajtónak két szárnya, két testvér! Ikon ez. És ahogy Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikus illusztrálja, olyan szűk a kunyhó ajtaja, és úgy van beszorulva a testvérpár, mintha az az ajtó Éva méhe volna. Mintha Éva éppen Káint és Ábelt szülné. Oda a Csíki-havasokba, ide a mai világba.

A Művészetek Palotájában is készül karácsonyi műsorral.

Igen, ami azonban most közelebb is van és ugyanolyan kedves témám, az a Karácsonyi pásztortánc. Már rég éreztem Szabó Dénesnek és a nyíregyházi Cantemus kórusnak a munkájából, hogy szellemi- lelki rokonok vagyunk. A huszadik század magyar kórusműveit és a népzenét egyformán szeretjük. Egymással ki merjük egészíteni. Egy műsorba valónak tartjuk. Párosításukban lehetőséget látunk. Új gondolatok megfogalmazására nyílik lehetőség. Kodály több helyütt írja, hogy a magyar énekstílus még nem forrta ki magát. Erről nekünk, népzenével foglalkozóknak sok mondanivalónk van. Egy fának is akkor van egészsége, ha a gyökerétől az ágáig folyamatos a nedvkeringés. Egy nemzet, egy kultúra akkor otthonos, ha a hagyomány a magas műveltségben is magára ismer. Ezért jó Szabó Dénessel, Kodállyal a népdalt, mesét egy műsorba fűzni.

Mire számíthatunk az előadás alkalmával? Miért pont a Karácsonyi pásztortánc címet választották?

Az angyalok és pásztorok kórusmű - ahol az ég és a föld beszélget egymással - egy kicsit olyan, mintha az ember teste és lelke beszélgetne egymással, ami ritka pillanat. Amint egy picit tudomást szereznek egymásról, kiderül, hogy a kettejük közti híd járhatatlanul hosszú, de mintha néha át lehetne látni a túloldalra. A lélek néha látja a testet, a test a lelket. Az angyalok és pásztorok kórusműben ezek sejlenek fel. Ha fényt hangban ábrázolni lehet, hát így érdemes. Ilyen hangra, ilyen fényben királyok szoktak masírozni. Itt egy fagyoskodó kisgyerek van pólyában, juhok, szamarak palotájában, és oda jönnek el a pásztorok. Az egyiknek nincs semmi ajándéka és ezért egy táncot jár el. Egy alvó kisbabának erre van szüksége? Üdvös faragatlanság ez, megindító. Emmiatt a táncát ajándékba hozó pásztor miatt Karácsonyi pásztortánc a műsor címe. Ő a főhős. Abban bízok, hogy együtt érdekes lesz a humor és az áhítat. Egymást kizáró fogalmaknak tűnnek, de úgy néz ki, mégis megfér. Ha valaki szereti az emberhangot, itt a legjavát kapja. Szabó Dénes, a hangvarázsló már sokszor elbűvölte a világot. A táncos pásztor Kádár Ignác lesz. Ausztráliától Amerikáig híres táncos, tudományát Csíkszentdomokosról hozta, nagytatája első táncos, első énekes volt. Dsupin Pál fog játszani furulyákon, dudákon, vele több lemezt készítettem már, most is éppen Gyergyóban gyűjt furulyatudományt. Lesz egy szép gyermekjáték is. Én mesét mondok, énekelek.

Végh Nóra

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja