Bejelentkezés
Cikkek

A bolondság fénye

A bolondság fénye

 Filip Gabriella beszélgetése a Nemzeti Színház Magazinjában
IX.évfolyam 4.szám 2021. december

Berecz András az életmentő bolondokról, a költői hazugságokról, az szent bohócokról és még néhány tudósról

Berecz Andrással nagyon jó beszélgetni, de a bemutatója előtt nem könnyű vele időpontot egyeztetni. Azt mondja, nagyon sok a dolga, a színházi premierrel kapcsolatos előkészületek mellett a filmforgatás is foglalkoztatja, az unokákra is vigyáznia kellene, számít rá a család. Ráadásul olyan sokszor elismételte már az élettörténetét, hogy hexameterben is el tudná mondani. Aztán kiderül, ez az időmértékes lehetőség csak képes beszéd, de jó ötletet adott ahhoz, hogy kezdjük a beszélgetést a költészettel, hiszen nem csak énekes, mesemondó, de műfordító is.

– Műfordításra a csuvas népdalok itthon alig ismert szépsége csábított. Az énekelhetőség, a ritmus, hangsúly felől közelítettem meg az eredeti formát, a szótagszám ehhez képest másodlagosnak bizonyult, az folyton változik. A játékossága tűnt volna el. Énekelni akartam a csuvas dalokat, ez indított műfordításra.

Kodály Zoltán az ifjú Weöres Sándort is hasonló szempontú műfordításra kérte. A mari (cseremisz) dalok fordításánál is az énekelhetőség volt a zeneszerző elsődleges szempontja. Kodály a zene felől közelítette meg – egyébként nem csak a fordítandó szövegeket – hanem az egész magyar költészetet. Kell hozzá lelki erő, hogy az ő tükrében meglássuk, milyen kócos, és jobb sorsra érdemes a magyar versforma! Évszázadok alatt mi minden mellett robogtak el lobogó lelkű, rest fülű költőink. „A zeneileg műveletlen költő nem tudja, és ezért nem is zavarja, hogy a versformákhoz külföldi dallamemlékek tapadnak. Magyar verset megzenésíteni olyan, mint hepehupás, homokbuckás talajon előre haladni.” Súlyos ítélet. Kodályt a magyar- és más népek dalainak alapos ismerete jogosította fel, hogy bíráskodjék. Verseink mai megzenésítői is, hogy eltávolodtak a magyar nyelv zenéjétől, ritmusától! Petyhüdt kuplék, levedlett formák gyűjtőhelye lett ez a műfaj. A magyar nyelv kerékbetörése mára megszokott, visszhangtalan esemény. Ott is, ahol főhelyre ültetését még semmilyen törvény nem tiltja, színházainkban. Költészetünk, de főleg az ezzel foglalkozó zeneszerzés ma is jó fülű, a magyar nyelvtől nem menekülő tehetségekért kiált.

– A műfordítói pályája a csuvas dalokkal kezdődött, de hogy jutott el a csuvasokhoz?

– Pécsen keresztül. Sokat hívtak a Pécsi Bordalfesztiválra: hoppmester voltam, bordalokat énekeltem. Már a tizenkettedik vagy a tizenharmadik fesztiválnál tartottunk, amikor kibújt belőlem a bohóc. Elképzeltem, mekkorát néznének a híres borászok, ha elkezdenék a bordalfesztiválon sördalokat énekelni, csak hogy a víz nehogy állott legyen. Na, nézzük csak, gondoltam, van-e a magyar népdalok között sördal?! Hát bizony csak imitt-amott egy-egy. Szerencsére jókor akadt meg a kezem a csuvas gyűjteménybe: Vikár László zenetudós és Bereczki Gábor nyelvész Chuvash folksongs című kötetét mondom. Angol nyelven jelent meg a könyv, de a végén ott állnak a dalok fonetikus leírásban és a magyar fordítással is. Szép szövegek ezek, és minden harmadik-negyedik - sördal. Na, ez kellett énnekem. Előbb csak tréfából fordítottam le egyet, aztán ízlett nagyon. Buda Ferenc is biztatott. Ezek a csuvas dalok különben sok magyar gyermeknek segítettek már, hogy saját régi stílusú népdalainktól ne idegenkedjenek. Itt a Kodály által egybe szerkesztett 140 csuvas dallamról beszélek, amit a magyar gyermekeknek szánt olvasógyakorlatul – „a magunk megismerésének mélyítéséért!”

– Vissza a magyar zene őstörténetéhez?!

–  Kodály Zoltán azt írta, hogy a csuvas dalokat böngészve itt is, ott is rokon hangokra lehet bukkanni. Amúgy 300 közös eredetű szavunkat tartja számon a nyelvtudomány. Csuvasia egybeesik Volgai Bolgárországgal, ahol Julianus még magyar ajkúakra bukkant, és ahol 30 körüli Madzsar, Modzsar, Mozsar helységnév a mi lábunk nyomát őrzi. Engem azonban mindezek felett legjobban az elveszett régi magyar sörkultúra izgatott. Aki egyébként ezügyben csuvas földre lép, jó helyen jár. De hát ez külön is érdekes téma, ezt már a Rokonok söre c. könyvemben és a Sördal c. Cd lemezen leírtam -daloltam.

– Pedig úgy tartják, a magyar boros nemzet. Sörrel még csak nem is koccintunk!

–A magyar ember, nomád pásztorsága idején, csak kereskedelem útján jutott borhoz. A sört viszont el tudta készíteni, kölesből, árpából, komlóból. De, visszatérve, tán legérdekesebb, hogy amikor a sörről énekel a csuvas, akkor a rokonait dicséri. Sőt, sördalnak nevezik azt is, amelyben a sör szó el sem hangzik. A rokonság – mint istenadta, ingyen biztosítási rendszer, melyhez ügynök sem kell – életünk legszebb adománya – tulajdonképpen erről szólnak ezek a dalok. És hogy enélkül kár élni! 2004. december 5-i népszavazás (életem egyik legsötétebb napja) után, ezekkel a dalokkal próbáltam mércét tenni magunk elé. Sörhabos, kedélyes, „egzotikus” csomagolásban, hogy legyen, aki meghallgassa. Szorító kötésnek szántam. Az egyik sördal azt mondja: „Két jó rokon összeül, háznak az a szépsége”.  Kérésemre megtanulták ezeket a dalokat erdélyi, felvidéki, délvidéki, magyarországi barátaim is. Jó nagy csapatot szerveztem, és akkoriban ezzel a műsorral nyargaltunk a térképen le-fel… Jó lenne a színházban is megmutatni!

A saját verseit mikor hallhatjuk? Műfordítóink többsége költő is!?

– Ének- és mesemondó vagyok, aki nem kerülhette meg a műfordítást. (Mint újabban, karantén óta, a filmezést.) Menetközben se lettem költő. Viszont Gyurkovics Tibor, költő épp ezért a „zenélő” műfordításért terjesztett föl, s adta is át az Alternatív Kossuth díjat, 2005-ben.

Az indiánok hogy kerültek a repertoárjába?

– Egy időben sokat voltam ott is, előadásokat tartottam, meséltem, tanítottam magyar népdalokat amerikaiaknak is. Az ún. amerikai kultúra - nem érdekelt soha, viszont az őslakosoké igen. Eljutottam hopi, lakota, varjú, omaha… indián rezervátumokba. A következő lépés akkor következett, mikor Vidnyánszky Attila meghívott ide a Nemzeti Színházba, és arra kért, vegyek részt a Csíksomlyói passióban…

– Innen hosszú lesz az út vissza az indiánokhoz!

–Nem annyira. Vidnyánszky Attila meghívott a Csíksomlyói Passióba, úgy, hogy nem kellett bolondos komikus lelki alkatomtól megváljak. Persze kerestem a helyem. Ki is vagyok én itt, van-e magyarázat arra, hogy mibe is fogtam bele? Ki legyen az iránytűm, nekem, aki itt bolondozok a vérző kereszt tövében? Nagyjából akkor sikerült a helyemet megtalálni, szerepem bőrében egészen kinyújtózni, amikor újra felfedeztem Shakespeare udvari bolondjait, a betlehemes játékok mókás pásztorait és - az indiánok „szent bohócait”. Na, eljött az indiánok ideje. Egy idős varjú indián mondta: „A rezervátumban hullottunk, mint a legyek, ismeretlen betegség pusztított köztünk… nem volt mit ennünk, nem vadászhattunk, és nem jött a fejadag sem. Mi, akik túl éltük, a borókabogyónak és a szent bohócoknak köszönhettük, hogy megmaradtunk.” Egyik a testet, másik a lelket tartotta meg. A heyokák, a szent bohócok, amikor hideg volt, levetkőztek, úgy sétifikáltak a sátrak közt, amikor meleg, akkor vették fel három-négy bundát s úgy vacogtak. Ha a baj nagy volt, játékosan bolondoztak-tréfálkoztak, a lovat fordítva ülték meg, ha kicsit jobban mentek a dolgok, az orrukat lógatták. Amelyik patakba ilyenkor belenéztek, ecetté változott. Minden cselekedetük jelképes értelmű volt, figyelmeztetés: semmi sem biztos, lelked ne az anyagba, ne e világba kapaszkodjon. Az esőszertartás szent bohócai kísértetiesen hasonlítanak betlehemeseink bolondozó pásztoraira. De hát röviden erről sem könnyű beszélni.

– Az unokáknak mit szokott mesélni? Mit mond nekik, ha a ma népszerű, az iskolai, óvodai társaiktól hallott népszerű meséket kérik a nagypapától?

– Az unokák közt minden mesévé válik. Vadlibák vagyunk, repülünk, orromat megnyomják, kukás kocsi vagyok, ha a fülem meghúzzák, Zaza vagyok, aki semmit nem ért, mindent összekuszál, és mind az ötven orrát bele veri valamibe. Ezen jókat szoktak nevetni. Hol bábokkal, hol csak hangszínnel végig nyargalunk a létezés állati, növényi fokain. Játék közben, rajzolás közben is a mi kis mese világunkban élünk. Fűzzük, ragozzuk. Ha olvasnom kell nekik, olykor ostoba és csúnya könyveket is a kezembe nyomnak. Olyankor menetközben gyomlálom a fölösleges határozatlan névelőket, megváltoztatom a szórendet, igyekszem elviselhetővé kovácsolni a történetet. Aztán gyorsan népmesével, Arany Jánossal, Weöres Sándorral, Reich Károllyal, Gyulai Líviusszal igyekszem rendezni a kárt. Hanga unokám egyébként kitűnő óvodába jár. Szép meséket hall, szép dalokat tanul.

– A kortárs szerzők közül kik a kedvencei?

– Lázár Ervin meséit nagyon szeretem, Buda Ferenc fordításában kirgiz, kazah meséket.

– A saját vagy a gyerekkel kitalált meséket leírja? Lesznek majd ilyen kötetei is?

–Nem szoktam leírni, de különösen jó mondataikat igen. Valamikor, hogy ne én, hanem az örök éber Misike aludjon el, hintaverseket költöttem. Végtelen hosszúakat. A „Láncos hinta, vas palinta, dörren a flinta, nyílik a bicska, loccsan a tinta…” kezdetű pl. igen sikeres volt. Engem is ébren tartott.  Saját mesém a táncok kialakulásáról szóló, amit az Angyalfütty Cd-n örökítettem meg. Szeretem ezeket a teremtésmeséket, de a háryádákat is… Ezekből már gyerekkoromban megcsillantottam néhányat. Ha úgy éreztem, hogy a valóság csorbít az én kis történetemen, inkább elhagytam a valóságot. A többi gyerek szájtátva hallgatott, de amikor meglátták a szüleimet, rohantak hozzájuk. Azt akarták megtudni, valóban igaz-e, amit meséltem nekik. Én meg csak bosszankodtam: hogy lehetnek ilyen ostobák?! Azért mondtam, hogy ámuljanak, hogy jól essék nekik. Hát az esett jól nekem is! Ma is azt szeretem, mikor a felnőttek szeme kikerekedik, fejükből hulldogál a sok gond! És örülni tudnak, mint a gyermekek.

– Hazudós gyerek volt?

– Ha így esik jól, mondhatjuk így is. Épp ezt próbáltam magyarázni az előbb… Na akkor vegyük Hazug Pista bácsit, a nagymestert. Sosem hazudott. Akik hazugnak nevezték, nem vették észre, hogy vérbeli mesélő. A hazugság valami haszon érdekében ravaszul előadott igaztalan állítás. Ilyesmire soha nem lett volna képes… Amikor valaki fél lábon jött haza a háborúból, olyan házba, ami leégett, olyan asszonyhoz, aki másé lett, kérték a falubeliek, meséljen már, hol járt, mit csinált… és erre tréfás lehetetlenségekkel vidámítja a hallgatóságot – az nem bolond, és nem is hazug. Ilyesmit csak figyelmetlen ember mondhat. Van olyan bánat, amiről szemérmes ember már nem beszél. Helyette bolondozik! Így született a háryáda műfaj. A megvert sorsú emberek vigasza. Nem csak mulattatást, a lelkek felemelését is szolgálja a mese. Nem lehet eléggé megbecsülni.

– Több helyen beszélt már arról, hogy gyerekkorában nem volt televíziójuk, és most sincs.

– Édesapám a néphülyítés kétségbeejtően hatásos eszközének tartotta, többek közt ezért nem vett. Így viszont esti adás helyett mi magunk voltunk egymás számára a főműsor. A történetfűzést otthon tanultam, első iskolám a szüleim voltak.

Csak azért hoztam szóba a televíziót, mert a saját családját óvja tőle, és az időpont-egyeztetésnél az is kiderült, éppen filmet forgat. Hogy is van ez?!

– Akkor én is visszakérdezek. Hol van az ellentmondás? Televízióval egy fedél alatt élni és filmet készíteni – ez nekem két távoli dolog. A film műfajt szerettem mindig, és szüleim is kedvelték. El is mentünk egy-egy filmért moziba. Emlékszem Albertfalván a jegyszedő néni ébresztőórát tartott magasba, csörgetett, azzal jelezte, hogy szünet, menjünk ki az udvarra. A tévétől nem kell óvnom a családomat, már jó ideje ők óvnának meg engem. A tévére könnyű rászokni. A távoli, lenyűgöző jelenségek elterelik a figyelmet a tieidről, akikkel úgyis kevés időt töltesz. A főműsor idő akkor van, mikor végre együtt a család, és nem soká jön a vacsora, lefekvés. A test fáradt, a lélek még nyújtózna egyet. Szent idő. Ilyenkor kár a családfő lelkét figyelmét messzi háborúkkal elterelni. A vacsoraasztal a család utolsó menedéke, gyerekeknél pedig a lámpaoltás utáni szent fél óra. Vacsora után még a nagyot halló tatuskára is rá lehet kacsintani, lámpaoltás után a gyermek is elmondja végre, hogy „mi volt az iskolában”. Ezek az együttlét ajándékai. Hiánya a világ közérzetét is rongálja. A filmkészítés új szenvedélyem, bár volt előzménye, a néprajzi fotózás. Facebookra szoktam feldobni egyet-egyet. Karantén alatt indítottam útjára „Palackposta” címmel. Kb kétezer kis filmem vár arra, hogy összevágjuk.

 

– A magyar népmese napján Ridikül című műsorban szerepelt a televízióban. Akkor beszélt arról is, hogy Benedek Elek a saját lelkén átszűrve írta le az összegyűjtött népmeséket, és emiatt kritikát kapott néhány néprajzostól. András is átszűri a saját lelkén a történeteket. Ehhez mit szólnak a néprajzosok?

– Kerül néhány olyan néprajzos, aki elhív előadást tartani, műsort szervez. Nincs ütközés. A hiteles néprajzi gyűjtés csak akkor érvényes, ha szó szerint, változtatás nélkül történik. Itt van a néprajzos igazság. Az előttünk járók még nem épp így látták. Elek apó meseíró volt, aki hallott, olvasott meséket írt meg szája íze szerint. Időben! Így lett népszerű a mese a Kárpát-medencében. Hála szorgalmának és tehetségének. A szó szerinti lejegyzés nem mindig élvezetes, vagy nem mindenki számára. Hibák, szókeresések, homályok kerülnek bele. A kutatásnak természetesen ezzel együtt érvényes. Persze gyorsírással, fonográffal nagyot ugrott a kutatás. Én folyton csiszolom a meséimet, az ösztönöm működik így. Vannak biztató példáim. Dzsambul Dzsabajev, kazah akin (énekes, mesemondó) azt mondta: „Minden akin a maga araszával méri meg a hazáját.” Tehát ami dalokat meséket hallottál szülőföldeden széltébe-hosszába, azt mind igazítsd magadhoz, érezze mindenki, hogy ez így a tied.

– Nem fél attól, hogy a nyelvtörténészeket, a nyelvjáráskutatókat megzavarhatja, ha újrateremtve a meséket esetleg összekeveri a dialektusokat?

– Még eddig a nyelvtörténészek, nyelvjáráskutatók se dobáltak meg semmivel. Nekem a nyelvjárások is élményekhez kötődnek. Nem könyvből tanultam a tájnyelvi szavakat, kifejezéseket. A kiejtés is úgy ragadt rám, hogy ahol jó énekesekre, jól beszélő emberekre találtam, ott sokat ültem. Aztán vissza is jártam, és én is megvendégeltem őket, barátságokat kötöttem. Ahogy a gyermek utánozza a felnőtteket, én is követtem a mintát. Ha eszembe jut egy történet vagy egy ének, amit valahol Gyergyóban vagy a Csíki-medencében hallottam, odabotlik a nyelvem is. Sok évem van ebben. Az édesapám 15-16 nyelven beszélt, fordított. Sokat mondta, ahány nyelvet tudsz, fiam, annyi ember vagy. Amikor eszembe jut és beszélek a lelkével, azzal próbálom vigasztalni, hogy félember talán már én se vagyok, szinte tudok néhány magyar dialektust…

– Az Isten bolondja II. címet adta az új színházi bemutatójának. Mesél, énekel és megmutat néhány jó fotót!

– Igen, énekes, mesemondó és képmutogató is leszek! Mint valamikor régen. Akkor még hurcoltam a súlyos diavetítőt. Most projektor vár a Kaszás Attila teremben, hibátlan technika. Nekem is öröm, sorba állítani, egybelátni a képeket, indián szent bohócoktól, angol, itáliai, portugál… udvari bolondokon át Hazug Pistáig, a minorita szerzetes Felícián testvérig, aki az ötvenes években nem misézhetett, ezért az evangéliumot vásárokban bábozta el. Belőle a történelem faragott istenbolondját. A képsorral szeretném Shakespeare igazát megmutatni: „A bolondság az egész világot bejárja, mindenütt fénylik, akár a nap.

Az eredeti írást itt olvashatják.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

2022. január 17. 15:22

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37
  1   2   3   4   5  

Derű - megszentelve

Derű - megszentelve?

 

Beszélgetés Lukácsy Györggyel

2019. Szív folyóirat

 

 

Ferenc pápa csíksomlyói látogatása egy – II. János Pál pápa által tett – ígéret örömteli beváltása volt. És alkalom Berecz András számára az elmúlt négy évtized csíki zarándoklatainak áttekintésére. Az ének- és mesemondó a pápai szentmise hétvégéjén három előadóesten is elmesélte, miért érdemes Isten bolondjának lenni és szabad-e nevetni a templomban.

 

 

Miközben a szakadó esőben fölfelé kaptatott a pápai szentmisére, úton-útfélen megállították, és mindenkihez volt egy-két jó szava. Hogyan élte meg a pünkösd előtti szombatot?

Amikor 1981-82-ben először jártam Csíksomlyón, még szinte több volt a megfigyelő, mint a hívő. „Csengtek-lengtek minden fűszálon” – ahogy Köllő Pista mondta. Azért attól mi jól kiénekeltük magunkat. A búcsú végén a szállásadás, a magyarországiak megvendégelése úgy zajlott, mint a bűnügyi filmekben, körültekintően. A székely, csángó atyafiak nem kis kockázatot vállaltak, mert, ha észrevették, büntették. Elzárást is kaphatott a gazda. Mégis a búcsú legszebb része ez az össze-összemosolygó, fejforgatva súgdolózó barátkozás, és szállásadás volt. A szegényebb emberek is az ünnep részének tartották, hogy a messziről érkezőt, a hátizsákost megszólítsák, mozdulatlan szájjal meghívják, pompásan elszállásolják. A búcsúnak kevésbé látható, de talán legszebb része ez volt. Ketten-hárman szinte minden környező csíki házban összegyűltünk az Ő nevében. Szövetségünket erősítettük. Szerettem, s most is nagyon szeretem a hegynek fölfelé egyre lassuló beszélgetéseket hallgatni, amelyekbe ilyenkor jobbról-balról belehallgatok. Vas megyétől Moldváig, mindenféle tájszók, magánhangzók, nyelvi gazdagságunk ritkuló jelei mind összegyúrva. Sárban csúszkáló felvidéki, délvidéki, csíki emberek egymást fogják, emelik, karolják, összekacagnak. Ázni itt legjobb. Így kapaszkodtunk most is föl együtt, a világ tetejére. Nem tudom, ki lehetett az első, aki rámutatott a somlyói nyeregre, hogy „Ez lesz az, itt lesz a mi ünnepünk!” Igaza volt. Ez a kikapaszkodás a városból okos ötlet, és mélyen lelki gondolat. Sokaságot kiemelni a nyüzsgésből! Szükségünk van ilyesmi helyre, isteni, sugallatos szóra, ami a test nyomorát feledteti, fejünket, lelkünket megemeli. Alattunk a világ, a csíki medence.

 

 

Látott-e már hasonlót valahol?

Hát láttam egyszer egy görög ikont: világ felett, égbenyúló hegy tetején szerzetes áll, és még a tetejibe lábujjhegyen! Még egy annyicskával megtoldotta! Világ tetején – lábujjhegyen! Fülét az ég felé hajlítja. Úgy figyel fölfelé! Mintha még az a lábujjnyi, csepp emelkedés, az a kis fülgörbítés is hasznára volna. Így fürkészi, csillapíthatatlan vágyban az égi hangot. Annak minden morzsáját. Ez megint olyan „bolondos”, szinte humoros, de igaz, tiszta, beszédes kép. Erre az emelkedésre minden porcikánknak, még a lábujjunknak is szüksége van. A sugallatot lármában nehezen hallani meg. A sokaság hallása pedig nem könnyen, és csak igen körültekintően megnyitható.

 

A csendről tud valami mesét? Egyáltalán a népi műveltség számon tartja ezt?

Kerül ilyesmi. Egyik kedvencem a magyarszováti karácsonyi kántálás. Ez arról énekel, hogy Szűz Mária szülni akar, elmegy a városba, de nagy a lárma, ott nem lehet. Elmegy a nyárfák árnyékába, de a levelek zörögnek, tovább is áll. A mai napig reszketnek a nyárfalevelek. Elmegy a lovak istállójába, de azok sok és finom zabot ettek, hát összevissza rúgkapálnak-dörömbölnek. Onnan is tovább menekül. Ma is örökké rúgkapálnak. Elmegy végül a barmok jászlába, azok szénát esznek, szépen lecsendesednek. Na ott végre megszüli fiát. Az ének vége így szól: „Ökrök, boldogok legyetek, földbe barozdát vessetek, tiszta búzát termeljetek!” Az ökör, a barom csendet tudott tartani, ezt emeli magasba az ének. Kicsit kócos, kicsi apokrif, de jó. A magára hagyott ember, aki hegyek között él, akinek hittan órán nem fésülik a hitét megejtő tiszta képekben gondolkozik. Hát nem szép?! Ember, légy ökör! Végy példát az ökörről! Ne szégyelld! Sok mindenben előbbre van az nálad! Ó, te írástudó, ó te könyvtár, most kapd össze magad. Aki arra való, tanul még az ökörtől is. Igaz?

 

Önt mi vitte eredetileg Csíksomlyóra?

Többek közt a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg fúvószenekara. Amikor a Mátyás-templomban voltunk misén, ők úgy igazították a menetet, hogy épp úrfelmutatáskor zendítettek rá. Honnan tudták, hogy bent mi zajlik? Mikor mi csöndet tartottunk, ők akkor lármáztak. Amúgy abban az időben a csöndtartásba, suttogásba túlságosan is kezdtünk belejönni. Ezért hiányzott, hogy sokadmagammal, a magyarországinál még nagyobb tiltások terhe alatt, szabad ég alatt, szabadon énekelhessek. Tiszta torokból. Szép régies énekeket, gazdag magyar nyelven. Olyanokkal, akikről sokan - fele szókinccsel rendelkezők - azt mondták: román. Így, szájbiggyesztve. A szabadságot ismerő és szerető embert akkoriban kezdtem felismerni. Eleinte három szótagocska volt az ismertető jegy: i, a, i. Ha valaki azt mondta rájuk „román”, egyet mindig nyelnem kellett s kell ma is. Éreztem, sok minden másban is csak nagy kínnal-keservvel értenénk meg egymást. De ha kitudta mondani „romániai”, és ezzel a szóval partiumi, erdélyi magyart, székelyt, moldvai csángót fogott egybe, már tudtam, szabadabb és nagyobb emlékezetű emberrel van dolgom. Hát Somlyón aztán mi egyszer-egyszer olyant énekeltünk, hogy ammellett a fúvószenekar is becsomagolhatott, s hazamasírozhatott volna.

 

A pápai mise hétvégéjén Csíkszeredában a Segítő Mária katolikus gimnázium dísztermében adott elő Isten bolondjairól. Ahol máskor misét tartanak a középiskolásoknak, most tréfás meséket mondott. Egy pulpitus mögül nevettette az embereket. Nem esett zavarba ettől a helyzettől?

Voltam már hasonló helyzetben. Először Szegeden próbáltam ki, a „Ferences esték”-en. Ez valamikor a nyolcvanas években volt. Akkor még izgultam is kicsit. Nem pontosan tudtam, miben vagyok, de éreztem - s tán a meghívók, a ferences barátok is - hogy ez itt most valami különös kísérlet. Nem is tudom, hol láthattak, s mi alapján döntötték el, hogy beeresztenek a templomba. Énekeltem s meséltem én Szegeden egyetemi klubban, könyvtárban, kocsmában is. Talán valamelyiken bent ült valamelyikük, s úgy eldőlt a sorsom, irány a szószék?

 

A saját bőrén tapasztalhatta meg, szabad-e a templomban nevettetni…

Mindig érdemes felmérni, kik hallgatják az előadást. Vannak, akik már az elején nevetnek, mások még az est végén is félve mosolyognak, vajon szabad-e. És persze akad olyan is, aki a megbotránkozik, mérgesen méreget. Ha ilyet látok, lejjebb veszem én is. Valami igaza neki is van, biztos. A nagy leckét nekem is sokat kellet s tán kell is még tanulnom: meddig mehet el a tréfa, hol a móka határa? Vagy másképpen: megérezni, Weöres Sándor iskolájába kucorodva, hogy hol van a „rajtunk”, és hol van a „bennünk”. Ő írta: „Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.” Könny és mosoly! Isten egyik szeme sír, másik nevet? Melyiket látjuk meg a ködön át…? Főleg ifjú koromban sokszor kellett szégyelljem magam. A mókamester, mikor belejön, olykor eszét (ízlését) veszti. Megszokja, hogy a tisztelet neki nem igazi hangneme. Tisztelet és humor nem is könnyen férnek meg egymás mellett. Ezért a tiszteletlenség, szentségtelenség nagy kísértése. Shakespeare idősebb hercege az Ahogy tetszik-ben miután az okos bolondot a bölcs ellenében egekig magasztalja, meg is bírálja: „…Ami dagadt fekélyt, ért nyavalyát fölszedett veled a szabadosság, mind ráokádnád a világra.” A teljes igazság talán a levegőben van. Változik az emberiség, minden változik, az állandó is mozgásban van. A megszólalás, a hangnem új fajtáit keresi az örök igazság is. Hiszem s látom, hogy a mosoly, a derűs hangvétel sokak megszólításában eredményes és pótolhatatlan.

 

Mi oldotta fel?

A bizalom. Ha meghívtak, s láttak már, tudják ki vagyok, hát én féljek felmenni az oltárhoz? Egy dolog tartozik rám: kimérni a parcellát, hogy a templomban a humor mettől meddig terjedhet. Különben nem új jelenség ez. Ismert fogalom a középkori risus paschalis, vagyis a „húsvéti nevetés”. Mesemondókat hívtak a templomba, báboztak is, hogy a sok böjt és vezeklés után megvidámodjon a gyülekezet, úgy találták, hogy ez illik a húsvéti ünnephez! A spanyol szerzetestemplomokban ez sokáig szokás volt. Újabban a Nemzeti Színház látta meg bennem húsvéti mesemondót. Három alkalommal léptetett fel Csíkban „Isten bolondja”-ként. A műsor címe is ez volt. Ez a „bolond” különben a Csíksomlyói passió című előadás vándor szerepének rokona, annak utórezgése. Vidnyánszky Attila rendező a szenvedéstörténet különös tanújaként szerepeltet ebben a nekem olyan kedves előadásban. Énekelek, mesélek a darabban. A meséken legtöbbször mosolyogni, olykor nevetni szoktak. A rendezőnek ez is volt a szándéka. A derűs ember fegyvertelen. Annál könnyebb aztán őt ilyen állapotában elevenén találni. Ez pedig minden művészeti alkotásnak célja. Elevenen találni. Aminek nem, az olyan is. Egyébként az eredeti csíksomlyói passiókban is ott a humor bőven.

 

Ki az Isten bolondja?

Ismertem nem egy ilyet. Legkedvesebb tán egy nagymágocsi kapucinus szerzetes volt – Felícián atya. Belőle a történelem „bolond”-ot csinált, de a hite „Isten bolondjá”-vá emelte, azzá avatta. Az ötvenes években az ávósok eltiltották a misézéstől, ezért nekiállt bábokat varrni, megtanult bábozni. Piacon bábozta el az evangéliumot. „Ne tegyétek Atyám házát kereskedés házává!” – a templomból kufárokat kikergető Jézus szavait ismerjük. De hogy Nagymágocson, a kereskedés házát valaki atyánk házává tette, paravánból piac szélén templomot épített, és hogy a róka, farkas és a bárányka igét hirdetett, ezt vajon tudjuk-e elegen? Különben a Lenin utca 13-ban lakott. Fürdőruhás könyvtáros lányok közt készült róla ez a fénykép. Felícián atyát a fiatalokkal rendszeresen elverette a karhatalom, de azért ő rendületlenül, vidáman elcincogta, elbrummogta, -nyávogta példázatait. Prófétált, ahogy lehetett. Nevettetve.

 

Ön már kevésbé viharos időkben kezdte a nevettetést. Hogyan viseli a bolond, ha nemcsak azon kacagnak, amit mond, hanem – talán éppen mert igaza van – rajta is nevetnek?

Jó érzés, ha az ember, ahová lép, ott mosolyognak. Csíkban volt egy közös estünk István fiammal, ott ketten jártunk – apa és fia – az Isten bolondjainak lába nyomán. Ádventban léptünk fel. Mi a Megváltó születéséhez színpadon csak énekkel, furulyaszóval, mesével, tánccal tudunk közeledni. Ennek a műsornak a központi alakja a betlehemes játékok Csintalan nevű pásztora volt. Ez a pásztor üres kézzel megy oda, ahová mindenki ajándékokkal érkezik. Minden pásztor hoz valami ajándékot az istállóban fagyoskodó kicsi Jézusnak. Sajtot, bárányt… kivéve ezt a Csintalant. Meg is szólják a többiek, lökdösik: „Mit képzelsz te magadról, há’ ki vagy te, hogy a Megváltóhoz üres kézzel jössz?” Amikor a Megváltó elé járul, kiderül, hozott ő ajándékot, igaz, egy kicsit bolondost. S széles világ, láss csudát, az éppen megszoptatott, és alváshoz készülő kisdednek eljár egy jó ropogós, kopogós táncot. Tudja, hogy az épp elszenderedő kis csecsemőnek nincs, és nem is lehet nagyobb öröme, mint ha kicsit hujjogatunk, fittyegtetünk, csapásolunk a feje fölött, jászol porát magasba rúgva. Érdekes alak ez a csintalan természet, a betlehemes játék mellé áll, igazat ad neki. Alakjával azt hirdeti: magad vagy az ajándék. Csintalannak egy vagyonkája volt, az a bolondos jó kedve, azt tudta csak elvinni ajándékba.

 

És olyan akad, hogy a bolond saját magán nevet?

A csíkszeredai Makovecz-templomban énekeltem egy betlehemes éneket, s ahogy a fiam, István tánc közben forgatta a rézkampós pásztorbotot, láttam, ahogy mérlegel. Balra az oltárasztal, csipkézett szélű vörös márvány, előttünk karnyújtásnyira a hallgatóság, jobbra közel templomzászlók... És én látom a fiam arcán, ahogy mérlegelni kezd: vagy egyiket, vagy másikat fogja megütni a botjával, melyik a jobb? Annyira belelendült, most már abba nem hagyhatja. Tánc félbe nem maradhat. Aztán ahogy tovább keverte a levegőt, látta, hogy a következő figuránál vagy engem csap hókon, vagy esetleg a zászlót szaggatja meg, vagy az oltárasztal szélét csipkézi tovább. Szorult helyzetében az utóbbi mellett döntött. Akkorát ütött a kampós bottal arra a szép márványasztalra, hogy szikrázott. Éneklés közben kibújt belőlem az apa - az én énekemre táncolt, én se hagyhattam abba – figyelmeztettem, így, az ujjammal: „Hé, fiam, ezt még egyszer meg ne csináld!” Ezen ő aztán annyira elkezdett nevetni, hogy tánc közben szépen muszáj volt kivonuljon a templomból, én meg a nyomába. Ragyogtunk persze.

 

A bolondság boldogságrecept?

Minden esetre a derű, a nevettetés a nehézségeket elviselhetőbbé teszi. Gál Sanyi bácsit, a salomvári mesemondót a zalaegerszegi kórházban körbehurcolták az orvosok.  Azt mondták neki: „Magánál jobb inekció itt nincsen!” Csak bolondozzon a betegeknek! Isten egyik legnagyobb és legcsillogóbb ajándéka ez. Dávid zsoltárában a cethalat is jó kedvében játszadozni teremtette az Úr: „…A nagy czethalak úsznak alattok, Miket arra szerzettél a tengerben, Hogy ők ott játszódjanak jó kedvökben.” (104. zsoltár, Szenczi Molnár Albert)

Boldog és lelkében egészséges közösség, amely a játékos jókedvet megkapja, őrizni, csiszolgatni, tovább adni tudja.

 

 

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja