Bejelentkezés
Cikkek

A bolondság fénye

A bolondság fénye

 Filip Gabriella beszélgetése a Nemzeti Színház Magazinjában
IX.évfolyam 4.szám 2021. december

Berecz András az életmentő bolondokról, a költői hazugságokról, az szent bohócokról és még néhány tudósról

Berecz Andrással nagyon jó beszélgetni, de a bemutatója előtt nem könnyű vele időpontot egyeztetni. Azt mondja, nagyon sok a dolga, a színházi premierrel kapcsolatos előkészületek mellett a filmforgatás is foglalkoztatja, az unokákra is vigyáznia kellene, számít rá a család. Ráadásul olyan sokszor elismételte már az élettörténetét, hogy hexameterben is el tudná mondani. Aztán kiderül, ez az időmértékes lehetőség csak képes beszéd, de jó ötletet adott ahhoz, hogy kezdjük a beszélgetést a költészettel, hiszen nem csak énekes, mesemondó, de műfordító is.

– Műfordításra a csuvas népdalok itthon alig ismert szépsége csábított. Az énekelhetőség, a ritmus, hangsúly felől közelítettem meg az eredeti formát, a szótagszám ehhez képest másodlagosnak bizonyult, az folyton változik. A játékossága tűnt volna el. Énekelni akartam a csuvas dalokat, ez indított műfordításra.

Kodály Zoltán az ifjú Weöres Sándort is hasonló szempontú műfordításra kérte. A mari (cseremisz) dalok fordításánál is az énekelhetőség volt a zeneszerző elsődleges szempontja. Kodály a zene felől közelítette meg – egyébként nem csak a fordítandó szövegeket – hanem az egész magyar költészetet. Kell hozzá lelki erő, hogy az ő tükrében meglássuk, milyen kócos, és jobb sorsra érdemes a magyar versforma! Évszázadok alatt mi minden mellett robogtak el lobogó lelkű, rest fülű költőink. „A zeneileg műveletlen költő nem tudja, és ezért nem is zavarja, hogy a versformákhoz külföldi dallamemlékek tapadnak. Magyar verset megzenésíteni olyan, mint hepehupás, homokbuckás talajon előre haladni.” Súlyos ítélet. Kodályt a magyar- és más népek dalainak alapos ismerete jogosította fel, hogy bíráskodjék. Verseink mai megzenésítői is, hogy eltávolodtak a magyar nyelv zenéjétől, ritmusától! Petyhüdt kuplék, levedlett formák gyűjtőhelye lett ez a műfaj. A magyar nyelv kerékbetörése mára megszokott, visszhangtalan esemény. Ott is, ahol főhelyre ültetését még semmilyen törvény nem tiltja, színházainkban. Költészetünk, de főleg az ezzel foglalkozó zeneszerzés ma is jó fülű, a magyar nyelvtől nem menekülő tehetségekért kiált.

– A műfordítói pályája a csuvas dalokkal kezdődött, de hogy jutott el a csuvasokhoz?

– Pécsen keresztül. Sokat hívtak a Pécsi Bordalfesztiválra: hoppmester voltam, bordalokat énekeltem. Már a tizenkettedik vagy a tizenharmadik fesztiválnál tartottunk, amikor kibújt belőlem a bohóc. Elképzeltem, mekkorát néznének a híres borászok, ha elkezdenék a bordalfesztiválon sördalokat énekelni, csak hogy a víz nehogy állott legyen. Na, nézzük csak, gondoltam, van-e a magyar népdalok között sördal?! Hát bizony csak imitt-amott egy-egy. Szerencsére jókor akadt meg a kezem a csuvas gyűjteménybe: Vikár László zenetudós és Bereczki Gábor nyelvész Chuvash folksongs című kötetét mondom. Angol nyelven jelent meg a könyv, de a végén ott állnak a dalok fonetikus leírásban és a magyar fordítással is. Szép szövegek ezek, és minden harmadik-negyedik - sördal. Na, ez kellett énnekem. Előbb csak tréfából fordítottam le egyet, aztán ízlett nagyon. Buda Ferenc is biztatott. Ezek a csuvas dalok különben sok magyar gyermeknek segítettek már, hogy saját régi stílusú népdalainktól ne idegenkedjenek. Itt a Kodály által egybe szerkesztett 140 csuvas dallamról beszélek, amit a magyar gyermekeknek szánt olvasógyakorlatul – „a magunk megismerésének mélyítéséért!”

– Vissza a magyar zene őstörténetéhez?!

–  Kodály Zoltán azt írta, hogy a csuvas dalokat böngészve itt is, ott is rokon hangokra lehet bukkanni. Amúgy 300 közös eredetű szavunkat tartja számon a nyelvtudomány. Csuvasia egybeesik Volgai Bolgárországgal, ahol Julianus még magyar ajkúakra bukkant, és ahol 30 körüli Madzsar, Modzsar, Mozsar helységnév a mi lábunk nyomát őrzi. Engem azonban mindezek felett legjobban az elveszett régi magyar sörkultúra izgatott. Aki egyébként ezügyben csuvas földre lép, jó helyen jár. De hát ez külön is érdekes téma, ezt már a Rokonok söre c. könyvemben és a Sördal c. Cd lemezen leírtam -daloltam.

– Pedig úgy tartják, a magyar boros nemzet. Sörrel még csak nem is koccintunk!

–A magyar ember, nomád pásztorsága idején, csak kereskedelem útján jutott borhoz. A sört viszont el tudta készíteni, kölesből, árpából, komlóból. De, visszatérve, tán legérdekesebb, hogy amikor a sörről énekel a csuvas, akkor a rokonait dicséri. Sőt, sördalnak nevezik azt is, amelyben a sör szó el sem hangzik. A rokonság – mint istenadta, ingyen biztosítási rendszer, melyhez ügynök sem kell – életünk legszebb adománya – tulajdonképpen erről szólnak ezek a dalok. És hogy enélkül kár élni! 2004. december 5-i népszavazás (életem egyik legsötétebb napja) után, ezekkel a dalokkal próbáltam mércét tenni magunk elé. Sörhabos, kedélyes, „egzotikus” csomagolásban, hogy legyen, aki meghallgassa. Szorító kötésnek szántam. Az egyik sördal azt mondja: „Két jó rokon összeül, háznak az a szépsége”.  Kérésemre megtanulták ezeket a dalokat erdélyi, felvidéki, délvidéki, magyarországi barátaim is. Jó nagy csapatot szerveztem, és akkoriban ezzel a műsorral nyargaltunk a térképen le-fel… Jó lenne a színházban is megmutatni!

A saját verseit mikor hallhatjuk? Műfordítóink többsége költő is!?

– Ének- és mesemondó vagyok, aki nem kerülhette meg a műfordítást. (Mint újabban, karantén óta, a filmezést.) Menetközben se lettem költő. Viszont Gyurkovics Tibor, költő épp ezért a „zenélő” műfordításért terjesztett föl, s adta is át az Alternatív Kossuth díjat, 2005-ben.

Az indiánok hogy kerültek a repertoárjába?

– Egy időben sokat voltam ott is, előadásokat tartottam, meséltem, tanítottam magyar népdalokat amerikaiaknak is. Az ún. amerikai kultúra - nem érdekelt soha, viszont az őslakosoké igen. Eljutottam hopi, lakota, varjú, omaha… indián rezervátumokba. A következő lépés akkor következett, mikor Vidnyánszky Attila meghívott ide a Nemzeti Színházba, és arra kért, vegyek részt a Csíksomlyói passióban…

– Innen hosszú lesz az út vissza az indiánokhoz!

–Nem annyira. Vidnyánszky Attila meghívott a Csíksomlyói Passióba, úgy, hogy nem kellett bolondos komikus lelki alkatomtól megváljak. Persze kerestem a helyem. Ki is vagyok én itt, van-e magyarázat arra, hogy mibe is fogtam bele? Ki legyen az iránytűm, nekem, aki itt bolondozok a vérző kereszt tövében? Nagyjából akkor sikerült a helyemet megtalálni, szerepem bőrében egészen kinyújtózni, amikor újra felfedeztem Shakespeare udvari bolondjait, a betlehemes játékok mókás pásztorait és - az indiánok „szent bohócait”. Na, eljött az indiánok ideje. Egy idős varjú indián mondta: „A rezervátumban hullottunk, mint a legyek, ismeretlen betegség pusztított köztünk… nem volt mit ennünk, nem vadászhattunk, és nem jött a fejadag sem. Mi, akik túl éltük, a borókabogyónak és a szent bohócoknak köszönhettük, hogy megmaradtunk.” Egyik a testet, másik a lelket tartotta meg. A heyokák, a szent bohócok, amikor hideg volt, levetkőztek, úgy sétifikáltak a sátrak közt, amikor meleg, akkor vették fel három-négy bundát s úgy vacogtak. Ha a baj nagy volt, játékosan bolondoztak-tréfálkoztak, a lovat fordítva ülték meg, ha kicsit jobban mentek a dolgok, az orrukat lógatták. Amelyik patakba ilyenkor belenéztek, ecetté változott. Minden cselekedetük jelképes értelmű volt, figyelmeztetés: semmi sem biztos, lelked ne az anyagba, ne e világba kapaszkodjon. Az esőszertartás szent bohócai kísértetiesen hasonlítanak betlehemeseink bolondozó pásztoraira. De hát röviden erről sem könnyű beszélni.

– Az unokáknak mit szokott mesélni? Mit mond nekik, ha a ma népszerű, az iskolai, óvodai társaiktól hallott népszerű meséket kérik a nagypapától?

– Az unokák közt minden mesévé válik. Vadlibák vagyunk, repülünk, orromat megnyomják, kukás kocsi vagyok, ha a fülem meghúzzák, Zaza vagyok, aki semmit nem ért, mindent összekuszál, és mind az ötven orrát bele veri valamibe. Ezen jókat szoktak nevetni. Hol bábokkal, hol csak hangszínnel végig nyargalunk a létezés állati, növényi fokain. Játék közben, rajzolás közben is a mi kis mese világunkban élünk. Fűzzük, ragozzuk. Ha olvasnom kell nekik, olykor ostoba és csúnya könyveket is a kezembe nyomnak. Olyankor menetközben gyomlálom a fölösleges határozatlan névelőket, megváltoztatom a szórendet, igyekszem elviselhetővé kovácsolni a történetet. Aztán gyorsan népmesével, Arany Jánossal, Weöres Sándorral, Reich Károllyal, Gyulai Líviusszal igyekszem rendezni a kárt. Hanga unokám egyébként kitűnő óvodába jár. Szép meséket hall, szép dalokat tanul.

– A kortárs szerzők közül kik a kedvencei?

– Lázár Ervin meséit nagyon szeretem, Buda Ferenc fordításában kirgiz, kazah meséket.

– A saját vagy a gyerekkel kitalált meséket leírja? Lesznek majd ilyen kötetei is?

–Nem szoktam leírni, de különösen jó mondataikat igen. Valamikor, hogy ne én, hanem az örök éber Misike aludjon el, hintaverseket költöttem. Végtelen hosszúakat. A „Láncos hinta, vas palinta, dörren a flinta, nyílik a bicska, loccsan a tinta…” kezdetű pl. igen sikeres volt. Engem is ébren tartott.  Saját mesém a táncok kialakulásáról szóló, amit az Angyalfütty Cd-n örökítettem meg. Szeretem ezeket a teremtésmeséket, de a háryádákat is… Ezekből már gyerekkoromban megcsillantottam néhányat. Ha úgy éreztem, hogy a valóság csorbít az én kis történetemen, inkább elhagytam a valóságot. A többi gyerek szájtátva hallgatott, de amikor meglátták a szüleimet, rohantak hozzájuk. Azt akarták megtudni, valóban igaz-e, amit meséltem nekik. Én meg csak bosszankodtam: hogy lehetnek ilyen ostobák?! Azért mondtam, hogy ámuljanak, hogy jól essék nekik. Hát az esett jól nekem is! Ma is azt szeretem, mikor a felnőttek szeme kikerekedik, fejükből hulldogál a sok gond! És örülni tudnak, mint a gyermekek.

– Hazudós gyerek volt?

– Ha így esik jól, mondhatjuk így is. Épp ezt próbáltam magyarázni az előbb… Na akkor vegyük Hazug Pista bácsit, a nagymestert. Sosem hazudott. Akik hazugnak nevezték, nem vették észre, hogy vérbeli mesélő. A hazugság valami haszon érdekében ravaszul előadott igaztalan állítás. Ilyesmire soha nem lett volna képes… Amikor valaki fél lábon jött haza a háborúból, olyan házba, ami leégett, olyan asszonyhoz, aki másé lett, kérték a falubeliek, meséljen már, hol járt, mit csinált… és erre tréfás lehetetlenségekkel vidámítja a hallgatóságot – az nem bolond, és nem is hazug. Ilyesmit csak figyelmetlen ember mondhat. Van olyan bánat, amiről szemérmes ember már nem beszél. Helyette bolondozik! Így született a háryáda műfaj. A megvert sorsú emberek vigasza. Nem csak mulattatást, a lelkek felemelését is szolgálja a mese. Nem lehet eléggé megbecsülni.

– Több helyen beszélt már arról, hogy gyerekkorában nem volt televíziójuk, és most sincs.

– Édesapám a néphülyítés kétségbeejtően hatásos eszközének tartotta, többek közt ezért nem vett. Így viszont esti adás helyett mi magunk voltunk egymás számára a főműsor. A történetfűzést otthon tanultam, első iskolám a szüleim voltak.

Csak azért hoztam szóba a televíziót, mert a saját családját óvja tőle, és az időpont-egyeztetésnél az is kiderült, éppen filmet forgat. Hogy is van ez?!

– Akkor én is visszakérdezek. Hol van az ellentmondás? Televízióval egy fedél alatt élni és filmet készíteni – ez nekem két távoli dolog. A film műfajt szerettem mindig, és szüleim is kedvelték. El is mentünk egy-egy filmért moziba. Emlékszem Albertfalván a jegyszedő néni ébresztőórát tartott magasba, csörgetett, azzal jelezte, hogy szünet, menjünk ki az udvarra. A tévétől nem kell óvnom a családomat, már jó ideje ők óvnának meg engem. A tévére könnyű rászokni. A távoli, lenyűgöző jelenségek elterelik a figyelmet a tieidről, akikkel úgyis kevés időt töltesz. A főműsor idő akkor van, mikor végre együtt a család, és nem soká jön a vacsora, lefekvés. A test fáradt, a lélek még nyújtózna egyet. Szent idő. Ilyenkor kár a családfő lelkét figyelmét messzi háborúkkal elterelni. A vacsoraasztal a család utolsó menedéke, gyerekeknél pedig a lámpaoltás utáni szent fél óra. Vacsora után még a nagyot halló tatuskára is rá lehet kacsintani, lámpaoltás után a gyermek is elmondja végre, hogy „mi volt az iskolában”. Ezek az együttlét ajándékai. Hiánya a világ közérzetét is rongálja. A filmkészítés új szenvedélyem, bár volt előzménye, a néprajzi fotózás. Facebookra szoktam feldobni egyet-egyet. Karantén alatt indítottam útjára „Palackposta” címmel. Kb kétezer kis filmem vár arra, hogy összevágjuk.

 

– A magyar népmese napján Ridikül című műsorban szerepelt a televízióban. Akkor beszélt arról is, hogy Benedek Elek a saját lelkén átszűrve írta le az összegyűjtött népmeséket, és emiatt kritikát kapott néhány néprajzostól. András is átszűri a saját lelkén a történeteket. Ehhez mit szólnak a néprajzosok?

– Kerül néhány olyan néprajzos, aki elhív előadást tartani, műsort szervez. Nincs ütközés. A hiteles néprajzi gyűjtés csak akkor érvényes, ha szó szerint, változtatás nélkül történik. Itt van a néprajzos igazság. Az előttünk járók még nem épp így látták. Elek apó meseíró volt, aki hallott, olvasott meséket írt meg szája íze szerint. Időben! Így lett népszerű a mese a Kárpát-medencében. Hála szorgalmának és tehetségének. A szó szerinti lejegyzés nem mindig élvezetes, vagy nem mindenki számára. Hibák, szókeresések, homályok kerülnek bele. A kutatásnak természetesen ezzel együtt érvényes. Persze gyorsírással, fonográffal nagyot ugrott a kutatás. Én folyton csiszolom a meséimet, az ösztönöm működik így. Vannak biztató példáim. Dzsambul Dzsabajev, kazah akin (énekes, mesemondó) azt mondta: „Minden akin a maga araszával méri meg a hazáját.” Tehát ami dalokat meséket hallottál szülőföldeden széltébe-hosszába, azt mind igazítsd magadhoz, érezze mindenki, hogy ez így a tied.

– Nem fél attól, hogy a nyelvtörténészeket, a nyelvjáráskutatókat megzavarhatja, ha újrateremtve a meséket esetleg összekeveri a dialektusokat?

– Még eddig a nyelvtörténészek, nyelvjáráskutatók se dobáltak meg semmivel. Nekem a nyelvjárások is élményekhez kötődnek. Nem könyvből tanultam a tájnyelvi szavakat, kifejezéseket. A kiejtés is úgy ragadt rám, hogy ahol jó énekesekre, jól beszélő emberekre találtam, ott sokat ültem. Aztán vissza is jártam, és én is megvendégeltem őket, barátságokat kötöttem. Ahogy a gyermek utánozza a felnőtteket, én is követtem a mintát. Ha eszembe jut egy történet vagy egy ének, amit valahol Gyergyóban vagy a Csíki-medencében hallottam, odabotlik a nyelvem is. Sok évem van ebben. Az édesapám 15-16 nyelven beszélt, fordított. Sokat mondta, ahány nyelvet tudsz, fiam, annyi ember vagy. Amikor eszembe jut és beszélek a lelkével, azzal próbálom vigasztalni, hogy félember talán már én se vagyok, szinte tudok néhány magyar dialektust…

– Az Isten bolondja II. címet adta az új színházi bemutatójának. Mesél, énekel és megmutat néhány jó fotót!

– Igen, énekes, mesemondó és képmutogató is leszek! Mint valamikor régen. Akkor még hurcoltam a súlyos diavetítőt. Most projektor vár a Kaszás Attila teremben, hibátlan technika. Nekem is öröm, sorba állítani, egybelátni a képeket, indián szent bohócoktól, angol, itáliai, portugál… udvari bolondokon át Hazug Pistáig, a minorita szerzetes Felícián testvérig, aki az ötvenes években nem misézhetett, ezért az evangéliumot vásárokban bábozta el. Belőle a történelem faragott istenbolondját. A képsorral szeretném Shakespeare igazát megmutatni: „A bolondság az egész világot bejárja, mindenütt fénylik, akár a nap.

Az eredeti írást itt olvashatják.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

2022. január 17. 15:22

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37
  1   2   3   4   5  

Isten bolondjai/Demokrata

A névtelenség trónján

Beszélgetés Farkas Anitával 2020. december. Demokrata

 

– A mese nem szorul rá, hogy koronát tegyenek a fejére, mert a névtelenség fenséges trónján ül. Ezrek, tízezrek találták ki, és egymáson csiszolgatták. A mesék együtt maga az ember – mondja Berecz András. A messze világban híres ének- és mesemondóval az élő szóval elmondott történetek varázsáról, a pótolhatatlan anyanyelvről és a szamaras bolondok Isten előtti bölcsességéről beszélgettünk.

 

Még el sem kezdtük az interjút, már túl vagyunk egy nagyon jóízű beszélgetésen, amiben a szőnyegszövéstől kezdve a görög mitológia istenein át a nyájat vezető vagy éppen utána kullogó pásztorokig sok minden előkerült. Előfordult valaha, hogy Berecz Andrásnak elakadt a szava?

 

– Van téma bőven, amiről nem jut eszembe semmi. A műszaki tudományok annyira elszaladtak, a kütyük, az azokról való gondolkozás, itt pl. nagyon lemaradtam. Mikor programozó atyafiak közé keveredek, egy árva szót nem értek a beszédjükből. Közgazdászok közt néhány pásztordal jut eszembe, amit őszi elszámoláskor szoktak volt énekelni. El-eldünnyögöm, közben még bólogatok is. Persze olykor mesével foglalkozók körében is csak bólogatni tudok. A meseterápia, a mesepszichológia médiaszereplése utóbb jól érzékelhetően megsűrűsödött. Ezek a szakágak lettek a mese első számú terjesztői, népszerűsítői. Ebben a témában sok nyilatkozat, cikk olykor olyanra sikeredik, mintha valami hamar beadandó pályázat szövege volna. Persze tisztelet a kivételnek. Visszakanyarodva a kérdésre, azért még hálaistennek sok mindenről sok minden eszembe jut. Legtöbbször el is mondom - még melegében. Iskolában is felelőtlenül mondtam hamar mindent, amiből inkább a folyosón lett előnyöm, mint órán. A folyosó volt az én igazi területem. Picit eddigi életem is ilyen folyosó élet volt. Iskolákat magamra erőltetve, ablakain kibámulva, szemétszedésen, sósavrakodáson, erdőművelésen keresztül vergődtem – öntudatlanul - egy sötét folyosón át mai mesterségem felé. Énekes mesemondó, néprajzos és műfordító is vagyok. Ezutóbbiért Gyurkovics Tibor terjesztett fel, és tüntetett ki Alternatív Kossuth díjjal. Sokan, akik énekesfelvételeimet ismerik, csodálkoznak mesemondásomon, és fordítva. Ez nekem persze tetszik nagyon. Hatvanhárom éves koromban vettem fel a munkát, mikor más nyugdíjba vonul. Munkakönyvemben 35 évvel ezelőtt az volt: időszaki erdőművelő sétaútkarbantartó. Most két hónapja: színész. Pedig nem vagyok az. Hát azt ugye nem lehet beírni, hogy a folyosók fantomja.

 

 

 

Amennyi hátránya lehet ennek a folyosói életnek, annyi előnye is: mivel nem kell folytonosan másokhoz igazodni, az ember önálló és így tulajdonképpen szabad lehet.

 

–Nemrég a Nemzeti Színház tagja lettem. Ízlelgetem, milyen, amikor közösségben vagyok újra.  Persze csak a pálya szélén, mert többnyire saját előadásaimmal veszek részt a munkában. Korábban több évtizedig nem volt ilyen. Egyedül jártam országot-világot. És az is nagyon jó. Magam ura lenni. Ezt azért őrzöm most is. Mikor kiszabadultam az énekességből, a táncházi világból ezzel a mesemondással, új közönségem lett, a meghívóim általában könyvtárosok voltak, de óvodák, parókiák is, kocsmák, börtönök… Kinyílt a világ Amerikától Rómáig, fel Stockholmig, Moldva, Erdély, Felvidék... Zsebre dugott kézzel, egyedül is el tudtam menni akárhova, mert amit éntőlem vártak és várnak ma is, az a fejemben van. Nem kell hozzá semmi… csak közönség! Jaj, Istenem, de szép szó! A barangolásaim során öröm volt felfedezni, hogy a magyar népdal és a magyar népmese egyetemes szépségeket hordoz, és nem tűri el a skatulyákat, amiket korábban ráhúztak. Aztán, érdekes, utóbb egyre többet gondoltam a zenekari életre. És szinte a sírás kerülgetett, hogy milyen jó is volt együtt lenni, muzsikálni, próbálni, gyűjteni, együtt Erdélybe járni. Milyen serkentő volt hangfelvételeket együtt hallgatni, lelassítani, közös erővel kihámozni az esetlegest és a törvényt. A versengés szárnyakat ad. Szikrához, tűzhöz is két kova kell. A zenekaraimmal is alig vártuk, hogy próbáljunk, találkozzunk. Visszahallgattuk magunkat, nem nyugodtunk, míg nem hasonlított az eredetire. Boldogan igazodtunk. Amíg tudtunk.

 

 

Például olyan skatulyára is gondolt, hogy a mese csak a gyerekeknek való?

 

– Arra is. A mese az orrom előtt jött elő a sarokból, mert ott térdepelt, büntetésben volt: felnőtt felnőttnek nemigen mesélt. Ezelőtt húsz évvel elhívtak egy kedves kisvárosba mesét mondani. Előtte vagy ötször telefonáltak, hogy nem baj, ha egy régi asztalt kikölcsönöznek az antikváriumból? És ha még egy muzeális pipa is lenne az asztalon, az sem volna baj? Ebből kezdtem összerakni, hogy a meghívók pipálgató, köpködő bácsikát várnak. A bennük élő meseszellemet, könyvillusztrációt. Találkozásunkkor aztán ámulhattunk! Ők azon, hogy nem bottal járok, szakállam nincs, én meg azon, hogy a tornateremben, a kosárlabdapalánk hálójába friss, illatos cipók vannak, a kemencéből egyenesen a kosárlabda hálójába illesztették. Még a létra is ott maradt. Kézimunkákat terítettek a bordásfalra, gondosan eltakarták, nehogy megijedjek tőle. Ez például egyik kedves skatulyám volt. Egyébként nem volt nehéz a szabadulás belőle.

 

Azóta változott azért a helyzet valamicskét?

 

– Mostanában új életet kezd élni, egyre többen mesélnek, és szinte nincs olyan alkalom, ahova meg ne hívnák a mesét. A mese bárhol megállja a helyét, mert egyetemes, és úgy okos, hogy érthető. Ez a mai világban különleges, mert mostanában az okos emberek egyik büszkesége, hogy érthetetlenek. Idegen szavak használata nyakló nélkül, különféle orrhangok… széles a paletta. A mese ellenben még azt is szereti, ha első látásra-hallásra egyszerűnek tűnik. És nem szorul rá, hogy koronát tegyenek a fejére, nem szomjazza az elismerést, mert a névtelenség fenséges trónján ül. A meséket ezrek, tízezrek találták ki, és egymáson csiszolgatták. A mesék együtt - maga az ember.

 

Talán az elgépiesedő világ ellentéteként lett újra belső igényünk, szükségünk az élő szóban elmondott, az elejétől a végéig ívet húzó történetekre.

 

– Valamikor a hetvenes évek táján a kis közösség lett az új varázsszó. Arra vágyott minden értelmiségi. Egy picit tán rendszerváltó illata is volt neki. Összejáró emberek, kisközösségek – ezek már a mesemondás előszobái. Ma egész Európa és Amerika újra tele van mesemondó kis közösségekkel, mesetáborokkal, Németország, Ausztria, Csehország, Anglia, Írország, Olaszország... Utóbbiban ott van például a nagyszerű Racconta mi una storia, Storytelling Company nevű társaság, amit egy Paola Balbi nevű Shakespeare-színésznő vezet. Ő Angliában tanulta a Shakespeare-színházat, a pályája csúcsán megkívánta a mesemondást, és Rómában létrehozott egy nagy, boldog mesemondó-közösséget: este mesélnek egymásnak, utána reggelig sütnek-főznek, mulatnak, ahogyan arrafelé illik. Amerikában is tengertől tengerig érnek a mesemondók. Torontóban a Trinity templomban megismertem egy mesemondó-közösséget, az a nevük, hogy Talking stick - beszélő bot. Egy közeli indián törzstől vették a nevet, ahol az a szokás, hogy mikor az emberek összejönnek a hosszúházban ünnepelni, akkor egy régi faragott botot hoz valaki. És mellé egy szép mesét is. És akinek a botot átadja, az egy újabbat kell mondjon. Aki befut a Trinitybe, akár koreai, akár japán, akár magyar, és tud valami szép mesét, történetet, azt a Talking stick tagjai elkapják, elmondatják vele, rögzítik, és egy évben egyszer könyvet adnak ki ezekből. A város támogatatja őket.

 

Sok énekes-mesés Cd-n és Gyulai Líviusz által illusztrált mesekönyvön kívül készített egy dokumentumfilmet is: az Ez úgy igaz, ahogy hiszitek című alkotásban nagyotmondó mesélők, Háry János ükunokái nyomába eredt szerte a Kárpát-medencében. Nem lenne jó ezt kitágítva folytatni, bemutatva akár ezeket az olasz vagy torontói csuda közösségeket is?

 

– Amikor ez a film készült, az ezredforduló környékén elkezdtem ábrándozni egy új filmről, ahol hét mesemondó életét követtük volna nyomon. Az egyik egy algériai postás, aki a sivatagi falucskákba nem csak levelet visz. Az egész falu felsorakozik, úgy várják, vacak kis motoron érkezik, a leveleket kiosztja, de nem engedik tovább, mert mesét kell mondjon. Érdekelt az a török mesemondó is, aki odahaza, a szülőfalujában végig hallgatja az öregeket, és utána a BMW-gyárban, a munkásszálláson elmeséli a többieknek. Azt szerettem volna ezzel az egésszel lekövetni, hogy a médiák tündöklése idején miféle rejtett utakon kering a mese. Hogyan közlekedik, milyen helyzeteket talált magának, ahol élni tud. Hogyan újul meg. Aztán, ahogyan sok más tervem, ez is elpárolgott. Színpadon lenni, kutatómunkát is végezni nekem nehezen megy. Nagy adósságom a Bú hozza, kedv hordozza könyv második része. Abban a félkész kötetben körülbelül száz szó szerepel arra, hogy énekelni, és mind magyarul. Na de, hátha egyszer pontra teszem.

 

Ha ilyen kevés az életben az időnk, mi a fontosabb, a magunk meséit mondani elsősorban, és csak utána más népekét, vagy mindegy, csak mese legyen?

 

– A magyar mese nyelvünk karbantartásához, azt hiszem, elengedhetetlenül szükséges és helyettesíthetetlen. Kéthetenként egy nyelv tűnik el a földről, a szürkülés felgyorsult, és a mandarin, az angol, a spanyol és az orosz nyelv szinte minden nyelvet – tehát kultúrát – beolvaszt. Veszélyesnek tartom, hogy a mesének erről a küldetéséről lemondjuk. Nyelvünkben bujdosó régi megfigyeléseket, gondolkodást, tapasztalatot, észjárást, ha másként nem esik jól, akár a mások kedvéért is ápolgassuk! Jó asztal körül a szlovák, az ukrán ember hálás lesz, hogy meglepőt tudok neki mondani. Tudok mondani valami eredetit, amit ő nem tud. Én meg hálás leszek, hogy végre nem az amerikai filmekből untig ismert szemrángásokkal, nekem fölösleges karlengetésekkel beszél, hanem ahogy ő szokott. Nem érdekel, hány csontot sikerült összeszednie, amit a hollywoodi kastélyból kihajigáltak. Ne az legyen szellemi termék, hogy ott jártam a fényes, nagy ablak alatt.

 

Hogy áll most a magyar nyelv ebben a semmibe tartó rohanásban?

 

– Jó hír, hogy sok helyütt lubickol, rossz, hogy a forgalmasabb helyeken kevésbé. A főváros, a kultúraosztogató központ - a fakulás fellegvára. Na de nézzük a szebbet. Amikor azt meséli László Géza Kicsibükkben, melynek mára ő az egyetlen lakosa, hogy a házát kerülgette egy huligán medve, de ő készített neki egy hurkot. Mikor abba a hurokba a medve belé talált lépni, az olyan táncot kezdett a vackorfa körül vaj háromméteres sugarú körzetben, hogy ha ő onnót elszabadult volna, nincs az a művelt nép, államelnök vaj kórházigazgató, aki megmondja: melyik hurka melyikünké volt. Milyen eredeti, milyen ügyesen szerkesztett mondat egy magányos remetétől! Káosz felől halad a rend felé. Szinte az utolsó szónál áll helyre a kép. Ilyet az tud mondani, akiben már kész a mondanivaló, és csak aztán mondja. Aki csak akkor szól, ha már tudja mit. A pillanat tört része alatt még ráér játékosan átrendezni a szavakat. Figyelemfenntartó feszültséget okoz az ilyen. A mondat vége pattan, mint az ostor. Még egy példa. Azt mondja a magyar zenei műnyelv a hullámtermészetű hangra, hogy vibrato, tremolo. A türei határpásztor meg így szól: Andriska, maga mikor mezei nótát fú, az utolsó hangot íppen úgy billegtesse meg, mint Duna háta a lámpafényt, hogy aki messzünnet hallja, azt emelje fel, integessen az a hang, mint a nyárfalevél, ha azt akarja, hogy az ablakok megnyíljanak utána! A hangbillegtetés szónak persze nyoma sincs az értelmező szótárban. Nem volt, aki behurcolja ezt a szót hallótávolságra, köztudatba. A szó még él, de a gazdának már nincs rá szüksége.

 

Ahogyan említette, a történetmesélés, vagy ahogyan angolul elterjedt, „storytelling” egyre népszerűbb szerte a világban. Ha például magyar mesét mond külföldön, annak hogyan tudja átadni az eredeti muzsikáját?

 

Úgy, hogy tolmács segítségével, magyarul mondom. Persze három mondatonként elakad a műsor, de hát ez az ára. Ha sikerül olyan közönséget becsalogatni, akit valóban érdekel a magyar mese, sikerre van ítélve. Persze a legjobb tolmáccsal is érdemes előtte való nap találkozni, a mesén átrágni magunkat. A tolmácsnak természetesen nagyon nehéz a dolga. Nemcsak a különös nyelvi fordulatok miatt, hanem hogy helyzetét megértse. Én a visszafogottabb tolmácsokra esküszöm. Volt olyan, aki a mese figuráit igen szenvedélyesen és nekem idegen stílusban utánozta, túlzott arcmozdulatokkal jelenítette meg, rajzfilmekből ismert hangtorzításokkal. Ez a hallgatót megterheli. Szerintem elég, ha egyikőjük, és tán inkább a mesélő jelenítse meg a figurákat, a tolmácstól „elég”, ha a szöveget átülteti. Két karmester nem karmester. Ha összehangolódnak, szárnyai lesznek egymásnak. Aranyhíd két pillére. Életem nagy örömei közé tartozik az a köszönet, hála, amit ezért a világban sokfelé kaptunk, tolmácsbarátaimmal. Illetve nem is mi kaptuk azt a hálát, hanem rajtunk keresztül a magyar észjárás, a magyar lélek… a mese műfaj.

.

Vagyis inkább a szívre kell hatni, és kevésbé az észre?

 

Mind a kettőre. A tudomány megteheti, hogy nem szívhez szól - tán kötelessége is - de a művészet nem. Amelyik ezzel próbálkozik, rövid életű lesz. Az ilyet legfeljebb reklám, vagy valami ködös ideológia tarthatja fenn egy darabig. Az ember „fizikai értelemben” nem szereti, ha meghódítják. De a szívünk örökké arra vágyik. Van-e boldogítóbb érzés színpadon, mint mikor érzed, hogy a szíveket meghódítod? Kétszáz fő felett hallani a sóhajt is, mikor egyszerre sóhajtanak. Finom kis cuppanás hallik. A tapsnál is nagyobb ereje van. Ez mindig szívből jön. Shakespeare Prospero-ja, a színpad örök szelleme is számontartja ezt a sóhajt. Vitorlájába ez kapaszkodik belé, hajóját ez hajtja haza felé… Hát még mikor idegen népeket sikerül magyar énekkel, mesével, történettel meghódítanod, és hallhatod az ő sóhajukat! Ez a hódítás, gondolom, Isten előtt is kedves. Nekem a magyar nyelv, műveltség a legfontosabb, de hagyom, hogy megragadjon a másé is. A kirgizeknek van egy közmondásuk: Szíved, ha szűk, a föld tágasságának mi haszna? - Buda Ferenc fordította, nagyon szeretem. Mondok én szívesen kazak, tatár, csuvas, görög mesét, szívesen bújok eszkimó bőrbe is, magyar észjárásomat -ízlésemet nem kezdi ki.

 

 

A bolondos bölcs, Naszreddin hodzsa alakjába is szívesen bújt: a KEDD Stúdió legújabb animációs sorozatában az ön hangján szólalnak meg az egyszerre bolond és bölcs, szamaras-szekeres török mester kitekert életigazságai. Hogyan kezdődött a kettejük közös története?

 

– A figura már a felkérés előtt ismerős volt, mert már régebben Gyergyóban találkoztam Hazug Pista bácsival vagy az „okosbolond” Szamár Jóskával, másképp Barát Jóskával. Utóbbi ugyanúgy szamaras bolond volt, mint Naszreddin hodzsa: bocskoros, lyukas kabátos ember, sziporkázó elmével, aki minden gúnyolódót félmondattal helyre tett. Nevettető és emberjavító igazságokat tudott. Amikor a hodzsával ismeretséget kötöttünk, még jobban kinyílt előttem ezeknek a szamaras bolondoknak a világa. Tyll Eulenspiegelhez például ő vezetett el. Na és nem akarok megijeszteni senkit, de Jézushoz is alig taposott, új utat találtam általuk. Maurice Lever, az Isten bolodjainak nagy kutatója, a világjavító bolondok legmegrendítőbb alakját az Ecce homo figurában találja meg. Mikor Krisztus Pontius Pilatus előtt magát a zsidók királyának mondja, onnantól kezdve az utca népe előtt ő bolond. Mikor szamár háton Jeruzsálembe vonul, még a nép valódi királyként fogadja, ruháit teríti vonuló szamara lába alá. Kevés idő múlva tüskekoronát nyomnak a fejébe, vörös palástot borítanak rá, a nádpálcát a kezébe teszik, így lesz a római császárnak, a „világ urának” bolondos mása. Antikirály. Mert Ő az igazi. És ez a szent „szomorú bolond”, akit az Úr küldött, világot megváltani. Nem alaptalan, hogy Szent Pál a korinthusiakhoz írt első levelében így fogalmaz: „Senki se csapja be magát. Ha közületek valaki bölcsnek gondolja magát ezen a világon, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. Mert e világ bölcsessége bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.” És azt is írja, hogy „…köztetek a legbolondabb én vagyok”.

 

Hogyan ünneplik e szent szomorú bolondnak, a Megváltónak születését a Berecz családban, ahol már három unoka szíve is nyílogat a mesére?

 

– Közös énekléssel, imával, sok mesével, történettel. A furulya is előkerül, olyankor aztán jön a tánc, Misi fiunk zongorázik. Kicsik kúsznak, szaladgálnak. Hatvanhárom éve tévétlen ember vagyok. Gyerek koromban egyetlenegy adásunk volt, édesanyám. Ő, amit mókázott, mesélt, azon csüngtünk-mulattunk édesapámmal. Ez volt az iskolám, ezt szívtam magamba, és ezt adom tovább akaratlanul is. Hétköznapokban is, mindenhol és mindenkinek.

 

Az eredeti cikket itt találják.

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja