Bejelentkezés
Cikkek

A bolondság fénye

A bolondság fénye

 Filip Gabriella beszélgetése a Nemzeti Színház Magazinjában
IX.évfolyam 4.szám 2021. december

Berecz András az életmentő bolondokról, a költői hazugságokról, az szent bohócokról és még néhány tudósról

Berecz Andrással nagyon jó beszélgetni, de a bemutatója előtt nem könnyű vele időpontot egyeztetni. Azt mondja, nagyon sok a dolga, a színházi premierrel kapcsolatos előkészületek mellett a filmforgatás is foglalkoztatja, az unokákra is vigyáznia kellene, számít rá a család. Ráadásul olyan sokszor elismételte már az élettörténetét, hogy hexameterben is el tudná mondani. Aztán kiderül, ez az időmértékes lehetőség csak képes beszéd, de jó ötletet adott ahhoz, hogy kezdjük a beszélgetést a költészettel, hiszen nem csak énekes, mesemondó, de műfordító is.

– Műfordításra a csuvas népdalok itthon alig ismert szépsége csábított. Az énekelhetőség, a ritmus, hangsúly felől közelítettem meg az eredeti formát, a szótagszám ehhez képest másodlagosnak bizonyult, az folyton változik. A játékossága tűnt volna el. Énekelni akartam a csuvas dalokat, ez indított műfordításra.

Kodály Zoltán az ifjú Weöres Sándort is hasonló szempontú műfordításra kérte. A mari (cseremisz) dalok fordításánál is az énekelhetőség volt a zeneszerző elsődleges szempontja. Kodály a zene felől közelítette meg – egyébként nem csak a fordítandó szövegeket – hanem az egész magyar költészetet. Kell hozzá lelki erő, hogy az ő tükrében meglássuk, milyen kócos, és jobb sorsra érdemes a magyar versforma! Évszázadok alatt mi minden mellett robogtak el lobogó lelkű, rest fülű költőink. „A zeneileg műveletlen költő nem tudja, és ezért nem is zavarja, hogy a versformákhoz külföldi dallamemlékek tapadnak. Magyar verset megzenésíteni olyan, mint hepehupás, homokbuckás talajon előre haladni.” Súlyos ítélet. Kodályt a magyar- és más népek dalainak alapos ismerete jogosította fel, hogy bíráskodjék. Verseink mai megzenésítői is, hogy eltávolodtak a magyar nyelv zenéjétől, ritmusától! Petyhüdt kuplék, levedlett formák gyűjtőhelye lett ez a műfaj. A magyar nyelv kerékbetörése mára megszokott, visszhangtalan esemény. Ott is, ahol főhelyre ültetését még semmilyen törvény nem tiltja, színházainkban. Költészetünk, de főleg az ezzel foglalkozó zeneszerzés ma is jó fülű, a magyar nyelvtől nem menekülő tehetségekért kiált.

– A műfordítói pályája a csuvas dalokkal kezdődött, de hogy jutott el a csuvasokhoz?

– Pécsen keresztül. Sokat hívtak a Pécsi Bordalfesztiválra: hoppmester voltam, bordalokat énekeltem. Már a tizenkettedik vagy a tizenharmadik fesztiválnál tartottunk, amikor kibújt belőlem a bohóc. Elképzeltem, mekkorát néznének a híres borászok, ha elkezdenék a bordalfesztiválon sördalokat énekelni, csak hogy a víz nehogy állott legyen. Na, nézzük csak, gondoltam, van-e a magyar népdalok között sördal?! Hát bizony csak imitt-amott egy-egy. Szerencsére jókor akadt meg a kezem a csuvas gyűjteménybe: Vikár László zenetudós és Bereczki Gábor nyelvész Chuvash folksongs című kötetét mondom. Angol nyelven jelent meg a könyv, de a végén ott állnak a dalok fonetikus leírásban és a magyar fordítással is. Szép szövegek ezek, és minden harmadik-negyedik - sördal. Na, ez kellett énnekem. Előbb csak tréfából fordítottam le egyet, aztán ízlett nagyon. Buda Ferenc is biztatott. Ezek a csuvas dalok különben sok magyar gyermeknek segítettek már, hogy saját régi stílusú népdalainktól ne idegenkedjenek. Itt a Kodály által egybe szerkesztett 140 csuvas dallamról beszélek, amit a magyar gyermekeknek szánt olvasógyakorlatul – „a magunk megismerésének mélyítéséért!”

– Vissza a magyar zene őstörténetéhez?!

–  Kodály Zoltán azt írta, hogy a csuvas dalokat böngészve itt is, ott is rokon hangokra lehet bukkanni. Amúgy 300 közös eredetű szavunkat tartja számon a nyelvtudomány. Csuvasia egybeesik Volgai Bolgárországgal, ahol Julianus még magyar ajkúakra bukkant, és ahol 30 körüli Madzsar, Modzsar, Mozsar helységnév a mi lábunk nyomát őrzi. Engem azonban mindezek felett legjobban az elveszett régi magyar sörkultúra izgatott. Aki egyébként ezügyben csuvas földre lép, jó helyen jár. De hát ez külön is érdekes téma, ezt már a Rokonok söre c. könyvemben és a Sördal c. Cd lemezen leírtam -daloltam.

– Pedig úgy tartják, a magyar boros nemzet. Sörrel még csak nem is koccintunk!

–A magyar ember, nomád pásztorsága idején, csak kereskedelem útján jutott borhoz. A sört viszont el tudta készíteni, kölesből, árpából, komlóból. De, visszatérve, tán legérdekesebb, hogy amikor a sörről énekel a csuvas, akkor a rokonait dicséri. Sőt, sördalnak nevezik azt is, amelyben a sör szó el sem hangzik. A rokonság – mint istenadta, ingyen biztosítási rendszer, melyhez ügynök sem kell – életünk legszebb adománya – tulajdonképpen erről szólnak ezek a dalok. És hogy enélkül kár élni! 2004. december 5-i népszavazás (életem egyik legsötétebb napja) után, ezekkel a dalokkal próbáltam mércét tenni magunk elé. Sörhabos, kedélyes, „egzotikus” csomagolásban, hogy legyen, aki meghallgassa. Szorító kötésnek szántam. Az egyik sördal azt mondja: „Két jó rokon összeül, háznak az a szépsége”.  Kérésemre megtanulták ezeket a dalokat erdélyi, felvidéki, délvidéki, magyarországi barátaim is. Jó nagy csapatot szerveztem, és akkoriban ezzel a műsorral nyargaltunk a térképen le-fel… Jó lenne a színházban is megmutatni!

A saját verseit mikor hallhatjuk? Műfordítóink többsége költő is!?

– Ének- és mesemondó vagyok, aki nem kerülhette meg a műfordítást. (Mint újabban, karantén óta, a filmezést.) Menetközben se lettem költő. Viszont Gyurkovics Tibor, költő épp ezért a „zenélő” műfordításért terjesztett föl, s adta is át az Alternatív Kossuth díjat, 2005-ben.

Az indiánok hogy kerültek a repertoárjába?

– Egy időben sokat voltam ott is, előadásokat tartottam, meséltem, tanítottam magyar népdalokat amerikaiaknak is. Az ún. amerikai kultúra - nem érdekelt soha, viszont az őslakosoké igen. Eljutottam hopi, lakota, varjú, omaha… indián rezervátumokba. A következő lépés akkor következett, mikor Vidnyánszky Attila meghívott ide a Nemzeti Színházba, és arra kért, vegyek részt a Csíksomlyói passióban…

– Innen hosszú lesz az út vissza az indiánokhoz!

–Nem annyira. Vidnyánszky Attila meghívott a Csíksomlyói Passióba, úgy, hogy nem kellett bolondos komikus lelki alkatomtól megváljak. Persze kerestem a helyem. Ki is vagyok én itt, van-e magyarázat arra, hogy mibe is fogtam bele? Ki legyen az iránytűm, nekem, aki itt bolondozok a vérző kereszt tövében? Nagyjából akkor sikerült a helyemet megtalálni, szerepem bőrében egészen kinyújtózni, amikor újra felfedeztem Shakespeare udvari bolondjait, a betlehemes játékok mókás pásztorait és - az indiánok „szent bohócait”. Na, eljött az indiánok ideje. Egy idős varjú indián mondta: „A rezervátumban hullottunk, mint a legyek, ismeretlen betegség pusztított köztünk… nem volt mit ennünk, nem vadászhattunk, és nem jött a fejadag sem. Mi, akik túl éltük, a borókabogyónak és a szent bohócoknak köszönhettük, hogy megmaradtunk.” Egyik a testet, másik a lelket tartotta meg. A heyokák, a szent bohócok, amikor hideg volt, levetkőztek, úgy sétifikáltak a sátrak közt, amikor meleg, akkor vették fel három-négy bundát s úgy vacogtak. Ha a baj nagy volt, játékosan bolondoztak-tréfálkoztak, a lovat fordítva ülték meg, ha kicsit jobban mentek a dolgok, az orrukat lógatták. Amelyik patakba ilyenkor belenéztek, ecetté változott. Minden cselekedetük jelképes értelmű volt, figyelmeztetés: semmi sem biztos, lelked ne az anyagba, ne e világba kapaszkodjon. Az esőszertartás szent bohócai kísértetiesen hasonlítanak betlehemeseink bolondozó pásztoraira. De hát röviden erről sem könnyű beszélni.

– Az unokáknak mit szokott mesélni? Mit mond nekik, ha a ma népszerű, az iskolai, óvodai társaiktól hallott népszerű meséket kérik a nagypapától?

– Az unokák közt minden mesévé válik. Vadlibák vagyunk, repülünk, orromat megnyomják, kukás kocsi vagyok, ha a fülem meghúzzák, Zaza vagyok, aki semmit nem ért, mindent összekuszál, és mind az ötven orrát bele veri valamibe. Ezen jókat szoktak nevetni. Hol bábokkal, hol csak hangszínnel végig nyargalunk a létezés állati, növényi fokain. Játék közben, rajzolás közben is a mi kis mese világunkban élünk. Fűzzük, ragozzuk. Ha olvasnom kell nekik, olykor ostoba és csúnya könyveket is a kezembe nyomnak. Olyankor menetközben gyomlálom a fölösleges határozatlan névelőket, megváltoztatom a szórendet, igyekszem elviselhetővé kovácsolni a történetet. Aztán gyorsan népmesével, Arany Jánossal, Weöres Sándorral, Reich Károllyal, Gyulai Líviusszal igyekszem rendezni a kárt. Hanga unokám egyébként kitűnő óvodába jár. Szép meséket hall, szép dalokat tanul.

– A kortárs szerzők közül kik a kedvencei?

– Lázár Ervin meséit nagyon szeretem, Buda Ferenc fordításában kirgiz, kazah meséket.

– A saját vagy a gyerekkel kitalált meséket leírja? Lesznek majd ilyen kötetei is?

–Nem szoktam leírni, de különösen jó mondataikat igen. Valamikor, hogy ne én, hanem az örök éber Misike aludjon el, hintaverseket költöttem. Végtelen hosszúakat. A „Láncos hinta, vas palinta, dörren a flinta, nyílik a bicska, loccsan a tinta…” kezdetű pl. igen sikeres volt. Engem is ébren tartott.  Saját mesém a táncok kialakulásáról szóló, amit az Angyalfütty Cd-n örökítettem meg. Szeretem ezeket a teremtésmeséket, de a háryádákat is… Ezekből már gyerekkoromban megcsillantottam néhányat. Ha úgy éreztem, hogy a valóság csorbít az én kis történetemen, inkább elhagytam a valóságot. A többi gyerek szájtátva hallgatott, de amikor meglátták a szüleimet, rohantak hozzájuk. Azt akarták megtudni, valóban igaz-e, amit meséltem nekik. Én meg csak bosszankodtam: hogy lehetnek ilyen ostobák?! Azért mondtam, hogy ámuljanak, hogy jól essék nekik. Hát az esett jól nekem is! Ma is azt szeretem, mikor a felnőttek szeme kikerekedik, fejükből hulldogál a sok gond! És örülni tudnak, mint a gyermekek.

– Hazudós gyerek volt?

– Ha így esik jól, mondhatjuk így is. Épp ezt próbáltam magyarázni az előbb… Na akkor vegyük Hazug Pista bácsit, a nagymestert. Sosem hazudott. Akik hazugnak nevezték, nem vették észre, hogy vérbeli mesélő. A hazugság valami haszon érdekében ravaszul előadott igaztalan állítás. Ilyesmire soha nem lett volna képes… Amikor valaki fél lábon jött haza a háborúból, olyan házba, ami leégett, olyan asszonyhoz, aki másé lett, kérték a falubeliek, meséljen már, hol járt, mit csinált… és erre tréfás lehetetlenségekkel vidámítja a hallgatóságot – az nem bolond, és nem is hazug. Ilyesmit csak figyelmetlen ember mondhat. Van olyan bánat, amiről szemérmes ember már nem beszél. Helyette bolondozik! Így született a háryáda műfaj. A megvert sorsú emberek vigasza. Nem csak mulattatást, a lelkek felemelését is szolgálja a mese. Nem lehet eléggé megbecsülni.

– Több helyen beszélt már arról, hogy gyerekkorában nem volt televíziójuk, és most sincs.

– Édesapám a néphülyítés kétségbeejtően hatásos eszközének tartotta, többek közt ezért nem vett. Így viszont esti adás helyett mi magunk voltunk egymás számára a főműsor. A történetfűzést otthon tanultam, első iskolám a szüleim voltak.

Csak azért hoztam szóba a televíziót, mert a saját családját óvja tőle, és az időpont-egyeztetésnél az is kiderült, éppen filmet forgat. Hogy is van ez?!

– Akkor én is visszakérdezek. Hol van az ellentmondás? Televízióval egy fedél alatt élni és filmet készíteni – ez nekem két távoli dolog. A film műfajt szerettem mindig, és szüleim is kedvelték. El is mentünk egy-egy filmért moziba. Emlékszem Albertfalván a jegyszedő néni ébresztőórát tartott magasba, csörgetett, azzal jelezte, hogy szünet, menjünk ki az udvarra. A tévétől nem kell óvnom a családomat, már jó ideje ők óvnának meg engem. A tévére könnyű rászokni. A távoli, lenyűgöző jelenségek elterelik a figyelmet a tieidről, akikkel úgyis kevés időt töltesz. A főműsor idő akkor van, mikor végre együtt a család, és nem soká jön a vacsora, lefekvés. A test fáradt, a lélek még nyújtózna egyet. Szent idő. Ilyenkor kár a családfő lelkét figyelmét messzi háborúkkal elterelni. A vacsoraasztal a család utolsó menedéke, gyerekeknél pedig a lámpaoltás utáni szent fél óra. Vacsora után még a nagyot halló tatuskára is rá lehet kacsintani, lámpaoltás után a gyermek is elmondja végre, hogy „mi volt az iskolában”. Ezek az együttlét ajándékai. Hiánya a világ közérzetét is rongálja. A filmkészítés új szenvedélyem, bár volt előzménye, a néprajzi fotózás. Facebookra szoktam feldobni egyet-egyet. Karantén alatt indítottam útjára „Palackposta” címmel. Kb kétezer kis filmem vár arra, hogy összevágjuk.

 

– A magyar népmese napján Ridikül című műsorban szerepelt a televízióban. Akkor beszélt arról is, hogy Benedek Elek a saját lelkén átszűrve írta le az összegyűjtött népmeséket, és emiatt kritikát kapott néhány néprajzostól. András is átszűri a saját lelkén a történeteket. Ehhez mit szólnak a néprajzosok?

– Kerül néhány olyan néprajzos, aki elhív előadást tartani, műsort szervez. Nincs ütközés. A hiteles néprajzi gyűjtés csak akkor érvényes, ha szó szerint, változtatás nélkül történik. Itt van a néprajzos igazság. Az előttünk járók még nem épp így látták. Elek apó meseíró volt, aki hallott, olvasott meséket írt meg szája íze szerint. Időben! Így lett népszerű a mese a Kárpát-medencében. Hála szorgalmának és tehetségének. A szó szerinti lejegyzés nem mindig élvezetes, vagy nem mindenki számára. Hibák, szókeresések, homályok kerülnek bele. A kutatásnak természetesen ezzel együtt érvényes. Persze gyorsírással, fonográffal nagyot ugrott a kutatás. Én folyton csiszolom a meséimet, az ösztönöm működik így. Vannak biztató példáim. Dzsambul Dzsabajev, kazah akin (énekes, mesemondó) azt mondta: „Minden akin a maga araszával méri meg a hazáját.” Tehát ami dalokat meséket hallottál szülőföldeden széltébe-hosszába, azt mind igazítsd magadhoz, érezze mindenki, hogy ez így a tied.

– Nem fél attól, hogy a nyelvtörténészeket, a nyelvjáráskutatókat megzavarhatja, ha újrateremtve a meséket esetleg összekeveri a dialektusokat?

– Még eddig a nyelvtörténészek, nyelvjáráskutatók se dobáltak meg semmivel. Nekem a nyelvjárások is élményekhez kötődnek. Nem könyvből tanultam a tájnyelvi szavakat, kifejezéseket. A kiejtés is úgy ragadt rám, hogy ahol jó énekesekre, jól beszélő emberekre találtam, ott sokat ültem. Aztán vissza is jártam, és én is megvendégeltem őket, barátságokat kötöttem. Ahogy a gyermek utánozza a felnőtteket, én is követtem a mintát. Ha eszembe jut egy történet vagy egy ének, amit valahol Gyergyóban vagy a Csíki-medencében hallottam, odabotlik a nyelvem is. Sok évem van ebben. Az édesapám 15-16 nyelven beszélt, fordított. Sokat mondta, ahány nyelvet tudsz, fiam, annyi ember vagy. Amikor eszembe jut és beszélek a lelkével, azzal próbálom vigasztalni, hogy félember talán már én se vagyok, szinte tudok néhány magyar dialektust…

– Az Isten bolondja II. címet adta az új színházi bemutatójának. Mesél, énekel és megmutat néhány jó fotót!

– Igen, énekes, mesemondó és képmutogató is leszek! Mint valamikor régen. Akkor még hurcoltam a súlyos diavetítőt. Most projektor vár a Kaszás Attila teremben, hibátlan technika. Nekem is öröm, sorba állítani, egybelátni a képeket, indián szent bohócoktól, angol, itáliai, portugál… udvari bolondokon át Hazug Pistáig, a minorita szerzetes Felícián testvérig, aki az ötvenes években nem misézhetett, ezért az evangéliumot vásárokban bábozta el. Belőle a történelem faragott istenbolondját. A képsorral szeretném Shakespeare igazát megmutatni: „A bolondság az egész világot bejárja, mindenütt fénylik, akár a nap.

Az eredeti írást itt olvashatják.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

2022. január 17. 15:22

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37
  1   2   3   4   5  

MESE A KERESZT ALATT

 

Csíksomlyói Magazin 2017.



Beszélgetés Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondóval,
a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió előadása kapcsán

 

Az allegorikus jelenetekben bővelkedő passiójátékot időről időre megakasztja egy vándor atyafi, aki átballag a színen, és karonfogva egy-egy szereplőt elmond egy példabeszédet, mesét vagy éneket arról, amit éppen láttunk. Olyan természetességgel, olyan ízesen mondja a magáét, mint egy csíki pásztorember, aki éppen most ereszkedett le a Hargita rengetegéből…

 

Vándor székelyként jelenik meg a színen a Csíksomlyói passióban, ami nem is a jelmezében, hanem a nyelvében érzékletes. Honnan ez az érzésvilág, ez a nyelvezet, hiszen Budapesten született?

 

Egy népdalgyűjteményben találkoztam a következő sorral: „Adjon Isten annak ezernyi-ezer jót, ki a te bölcsődet megrendítette vót.” Nagy hatással volt rám ez a mondat, az a régvolt, ismeretlen bölcső engem is megrendített, új útra terelt. Ifjúságomban nem Nyugat-Európába utaztam, hanem Moldvába, Csíkba, Háromszékre, majd Udvarhelyre, Kalotaszegre. Fejem tele volt kérdésekkel, hátizsákom patkószeggel, kaszakővel, élesztővel, sütőporral, Fa szappannal. Ajándékba vittem. Kaptam jó szót, dalokat, tréfákat, szállást, igaz barátságot… és kenyéradó mesterséget. Keletről araszoltam vissza, majd fülemben csángó, székely, mezőségi, kalotaszegi dallamokkal átruccantam Somogyba és a Nyírségbe is népdalokat gyűjteni. Ahhoz, hogy kialakuljanak a kérdéseim, Moldvára volt szükség, az volt az első állomás. A legmesszebb kellett eljutnom ahhoz, hogy saját kíváncsiságom szavakba tudjam önteni. Kitapintottam az iskola és a valóság közti árkokat. Megsejtettem azt, amit a rendszer, a hatalom elhallgatott előlünk. Az volt az enyém, amit magamnak szereztem, ez fokozta az örömöt, és sarkallt, hajtott sáros utakon. Valahogy így zajlott az én honvisszafoglalásom, ilyen volt az én népfőiskolám. Most is járom. Amíg élek szeretném is koptatni a padját. „Névtelen” professzoraimra még mindig sikerül rátalálnom. Ilyen módon találtam rá az egyébként még Magyarországon is itt-ott meglévő nagyszerű népdalokra, mesékre. 1979-1980 után egyre sűrűbben jártam ki, hiszen a legjobb példaképeim, barátságaim odahúztak. Mégis, ezek az élmények sokkal később „löktek” fel a színpadra, ahol arról adtam számot dalokban, mesékben, hogy én még beszélni, mesélni és énekelni tudó emberekkel találkoztam.

 

A rendező, Vidnyánszky Attila harmonikus egységbe hozta a nép­táncot, a népi énekekkel, ezzel illusztrálva a szenvedéstörténetet. Ez a nyelvezet mégis kissé távolságtartó lehet a mai közönség számára, hiszen a városi ember már nem beszél így. Az Ön feladata, hogy a gesztusai, meséi révén összekösse a nézőt az előadással?

 

Az eredeti szöveg 18. századi csíki tájnyelv. Magam élő, létező nyelvet hozok az előadásba. A mese elmondása könnyít a megértésen. Amit olvasva nem ért a mai városi ember – vegyük mondjuk a budapesti embert – hallgatva, látva megért. A hangsúly, a játék, a beszéd kottája, a mozdulatok, a szünetek a hév, az indulat segítenek. Súgnak. Az embernek több antennája van, mint érzékszerve. Ha a közönség szívét megérinted, akkor is megérti a lényeget, ha soha életében nem hallotta a csíki, moldvai, vagy épp a háromszéki nyelvjárást. A szavak mögött mindig ott van a közlésvágy, egy olyan érdekes, leírhatatlan hullámhossz, amely képes átadni a szöveget. A mesékben még a holtak is beszélnek. Ezt többnyire érzi a közönség. Mégis, a szöveg és néző közötti távolságban van valami bizsergető jó is. A ritka és találó szavak meghódítják a kétfülű embert. Olykor a félfülűt is. Ilyen csodát láttam már. Mesterségem legnagyobb örömei közé tartozik. Általában egyedültartok előadásokat, minden rezdüléstföl kell mérjek. Nincs tehermegosztás. Csatár vagyok hátvéd és kapus. Gyűjtő, szerző, szerkesztő, rendező, előadó. Világítás sem kell, olcsóbb a rendezvény. Amikor elalusznak valamin, vagy vakaróznak, esetleg megdobálnak, akkor azt a részt megnyesem, de amin kipattan a szemük, figyelnek, azt megtartom. Én is jobban szeretem, ha szeretnek, mintha nem. Bár azzal is ki lehet békülni.

 

Az előadáson a színészek - dolguk szerint - szerepet játszottak, de Ön nem követte őket, hanem sajátos gesztusokkal járt-kelt, mint egy igazi székely atyafi, és értelmezte, kicsit kikerekítette a látottakat.

 

Amikor a rendező megkérdezte, vennék-e részt a darabban, azt válaszoltam, hogy bennem semmi alázat nincs, színészi feladatra alkalmatlan vagyok. Egy szöveget, ha valamiért meg kéne tanuljak, három évig nézegetem fél szemmel tiszta eredménytelenül. Ha a negyedikben már oda-oda kacsingatok, akkor esetleg az ötödikben ragad rám belőle valami. S ha a hetedik esztendőben színpadra viszem, az már nem is hasonlít az eredetihez. Kivetkezik önmagából, felöltözik, hízik, apad, elkanyarodik. Sokszor én magam is alig érem utol. De azt mondtam Vidnyánszky Attilának, ha rám, mint Berecz Andrásra gondolt, akkor meggondolom. Azt mondta: pont így gondolta. Na már hallottam is, hogy „kattan a csapda”. Fogva voltam, színház közepébe hulltam. Mint légy a levesbe. Mint Pilátus a krédóba. Szoktam is bolondozni a színészkollégákkal, hogy az igazi pilátus itt én vagyok köztetek, hó! Örülök neki, teljesen új világba léphettem be, a küszöb magas volt, s még eddig nem hasaltam el. Színpadi játékban, még pedig súlyos és szent misztériumjátékban magam lehetek, a színpadra magamat vihetem fel. Azt mondhatok és énekelhetek, amit szeretnék, úgy viselkedhetek, ahogy a történet hat rám. Kevés, pontos, és nagyon finom rendezői sugallat persze keretet szab, hál’ isten.

 

Ezek szerint nem is egyformákat mesél az előadásokon, és a dalok sincsenek benne a szövegkönyvben?

 

Ezeket az énekeket magam válogattam és Attilával közösen illesztettük be a drámába. Néhányukat meghagytam eredeti állapotában. Az énekszövegek egy részét azonban főleg gyimesi keservesek dallamába helyeztem. Díszítményei gazdagok, kétszer nem lehet ugyanúgy elénekelni. Díszítésvilága olyan gazdag, és szabad, hogy szinte örök változásban tartja őket. Szinte követelik a variálást, újraformázást, játék után kiáltanak. Nem kottából énekelek, hanem az emlékeimből, saját és a mások gyűjtéseiből. Nagyjából egyformákat mesélek. Tizedik előadás körül vagyunk, a mesék most már kezdenek saját magukhoz hasonlítani, de itt-ott mindig igazítok rajta. A belső órám persze ketyeg. Fel szoktam húzni örökké, hogy meg ne álljon. Ez nem önálló est. Végszót is találtam mindegyikhez. Ez volt tán a legnehezebb munka.

 

Nem csak a nyelve, hanem a gesztusai is szenvedélyesek. Amikor a megidézett ördög szemei össze-visszaugráltak, azt kevesen tudják maga után csinálni…

 

A szenvedélyt, a lázat a színpad hozza ki. A közönség érkezése, az az izgató csend, a várakozás ott az elején, onnan közel-távol, a sötétből. Ilyenkor fohászra is sor kerül. Amikor a színpadon vagyok, nem mindig tudom, mit csinálok. De a mesém alakjait látom magam előtt. Éjjel is előjönnek, felsorakoznak ágyamon vagy rám taposva a szereplők, és egymás szavába vágva kiigazítanak, megdorgálnak, tanácsokat adnak. Ez a szeme járását, másik a kardja suhogását mutatja, vagy éppen követeli rajtam. Nem hagynak aludni. De ezért nem haragszom rájuk. Muszáj őket számba vennem, megforgassam, mert ők adják meg a mese ízét, elevenségét. Egy-egy finom megfigyelés kelti életre az alakokat. Mindig akad valami kicsiség, amit nagy vétek kihagyni. Ha az ördögnek elöl van a nyelve, már csak kötök egy bogot, meg egy csomót rá. Hogy miért? Nehogy valami szépet mondjon, s ha mégis, akkor nehogy jókor. De persze az efféle „leírásokban”, megidézésekben el lehet veszni. Fontos nagyon, dísze a mesének, de sose mehet a cselekmény rovására. Az ének díszítménye sem mehet a dallam rovására, kabátra is minek annyi rézgomb, hogy a hónod alját kínozza. A maga helyén jó ez is.

 

Amikor elkezd mesélni valamit, spontán használja a tájnyelvet?

 

Nem azért mondom úgy, mert megtanultam, hiszen nem is tanultam meg. Annyit jártam mindenfelé, s az utazó emberre mindig ragad valami. Énrám ez ragadt. Elkezdem a mesét és hallom, ahogy az öreg mesemondó mondja, akitől hallottam, hát rábotlik a nyelvem, nincs benne tudatosság. Nyelvünk, főleg a budapesti, töredezett, idegen utakon halad a korral. Színeit veszti rohamosan. Mintha gazdája szégyellené, vagy nem tudná, hogy aranypor pereg ki már jó ideje az ujjai közül. Én bánok minden elhagyott szót, elkent hangsúlyt, és zavar, mikor magamon észre veszem. Ezek az iskoladrámák például gyönyörűen őrzik a régi csíki tájnyelvet. Szórendje lenyűgöző.

 

Még milyen érdekességeket fedezett fel magának a Csíksomlyói Passióban?

 

Komoly nemzetközi előzménye van, hiszen jellemző volt a barokk korban, hogy a szerzetes tanárok drámákat írjanak, a diákok előadják. Nekem az például nagyon érdekes ebben a Passióban, amikor az Úristen önmagával vívódik, allegorikus alakokat hív össze, mint pl Tisztaság, Ártatlanság… hogy megkérdezze őket: „Valóban meg kell-e feszíteni a fiamat?” S ezek az égi tiszta lények prófétákkal egyetembenkifejtik, hogy bizony nincs más megoldás. Mielőtt e földön elindulna a történet, már előrevetíti a végkifejletet, és ezzel máris árnyalja Pilátus, vagy Júdás karakterét. Mert ők isteni terv részei lesznek így. Az ítéletnek ebben a darabban három hangszíne van: az első az Úristené magáé és égieké. Második Pilátusé, aki a düh és a bizonytalanság hangszíneit váltogatja. A harmadik az utca­nép, aki már őrjöngve követeli. Ez a három hangszín és hangerő, egymásra épül. Ezek azért íródtak, hogy a diákok alaposabban és játékosan megismerjék, átéljék hitünket. Talán ezt nevezzük ma drámapedagógiának. Nekem is nagy öröm ebben diáknak lenni, Jézus és Mária körül forgolódni, énekelni. Feladatom, hogy a tréfát csak addig a kerítésig vigyem, ameddig nem bántja meg a darab egészét. Egyébként a középkorban Európa szerte szokás volt – ahogy a források írják – „tréfás fabulákkal” megkacagtatni a gyülekezetet húsvéti prédikáción. Ez később odáig fejlődött, hogy erre mesemondókat kértek fel. Risus pascalis – húsvéti kacagság - volt a neve ennek a szokásnak. Sokat eltűnődök ezen mostanában, hogy vajon ezek is nem hozzám hasonló pilátusok voltak-e. Hogyan tudtak a szentség határain belül viccesek maradni. Hogyan szolgálták az Istent fülcsiklandozással? Látták-e az Úr mosolyát? És én még csak nem is húsvét idején, hanem a kereszt alatt mesélek. Római katolikus, hívő emberként. A rendező egyébként azzal nyugtatott meg, hogy minden drámában szükség van ellenpontra. Egy „rendes” királygyilkossághoz is szükség van egy bolondra, ajtón álló részeg katonára. Nna, hát így.

 

A meséket, énekeket leírja?

 

Inkább fejembe vésem. Van itt a Passióban olyan mese, ami harminc évet várt arra, hogy elmondjam, Most találtam meg a helyét. Leírtam. Persze a dalokat is. A színházért. Világítóknak is könnyebb, ha követni tudnak, kollégáknak is könnyebbség. Azért olykor Cd lemezekre rögzítem legkedvesebb meséimet, dalaimat. Utóbb „Láttam a holdat előttem” címmel a testvéri összetartásról és széthúzásról, korábban „Angyalfütty” címen a táncok kialakulásáról készítettem énekes-mesés kiadványt.

 

Ön járt a csíksomlyói búcsúban?

 

Igen. Legtöbbet Csáu idejében jártam, mikor még búcsúsból kevesebb, megfigyelőből több volt. Akkor a fogunk között beszéltünk, s a hátunkkal is láttuk merre halad a szekus. Abban az időben még a kazettákat is elvették tőlünk, amire a népdalokat gyűjtöttük. Azt mondták ez román nemzeti kincs, nem vihetem ki az országból. Biztos most is azt hallgatják. A ’80-as években büntették azt, aki szállást adott más országbelinek, főleg, ha magyarnak. Engem is lefogtak, s nyolc órán át faggattak, de már fel voltam készülve arra, hogy mit mondjak, korábban megbeszéltük Domokos Pál Péterrel. „Botanikus légy fiam, aki növényeket fényképez, s ehhez ragaszkodj buta arccal mindenképp”engem nem vertek meg, de azt keresték, hogy kivelálltam szóba, kinél háltam. Hogy verjék meg őt. Pokolra kellett menni a tudásért, mégis ez volt a mennyország. „Hálás” vagyok a szekunak, a miliciának. Amit ennyire féltettek tőlem, sokkal jobban megbecsültem, megszerettem. Úgy örültem a szerzeményeknek, mint a lopott holminak, s a tolvaj örömével hoztam haza… De erről annyit tudnék még mesélni, hogy az a diktafon is füstöt fogna…

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja