Bejelentkezés
Cikkek

A bolondság fénye

A bolondság fénye

 Filip Gabriella beszélgetése a Nemzeti Színház Magazinjában
IX.évfolyam 4.szám 2021. december

Berecz András az életmentő bolondokról, a költői hazugságokról, az szent bohócokról és még néhány tudósról

Berecz Andrással nagyon jó beszélgetni, de a bemutatója előtt nem könnyű vele időpontot egyeztetni. Azt mondja, nagyon sok a dolga, a színházi premierrel kapcsolatos előkészületek mellett a filmforgatás is foglalkoztatja, az unokákra is vigyáznia kellene, számít rá a család. Ráadásul olyan sokszor elismételte már az élettörténetét, hogy hexameterben is el tudná mondani. Aztán kiderül, ez az időmértékes lehetőség csak képes beszéd, de jó ötletet adott ahhoz, hogy kezdjük a beszélgetést a költészettel, hiszen nem csak énekes, mesemondó, de műfordító is.

– Műfordításra a csuvas népdalok itthon alig ismert szépsége csábított. Az énekelhetőség, a ritmus, hangsúly felől közelítettem meg az eredeti formát, a szótagszám ehhez képest másodlagosnak bizonyult, az folyton változik. A játékossága tűnt volna el. Énekelni akartam a csuvas dalokat, ez indított műfordításra.

Kodály Zoltán az ifjú Weöres Sándort is hasonló szempontú műfordításra kérte. A mari (cseremisz) dalok fordításánál is az énekelhetőség volt a zeneszerző elsődleges szempontja. Kodály a zene felől közelítette meg – egyébként nem csak a fordítandó szövegeket – hanem az egész magyar költészetet. Kell hozzá lelki erő, hogy az ő tükrében meglássuk, milyen kócos, és jobb sorsra érdemes a magyar versforma! Évszázadok alatt mi minden mellett robogtak el lobogó lelkű, rest fülű költőink. „A zeneileg műveletlen költő nem tudja, és ezért nem is zavarja, hogy a versformákhoz külföldi dallamemlékek tapadnak. Magyar verset megzenésíteni olyan, mint hepehupás, homokbuckás talajon előre haladni.” Súlyos ítélet. Kodályt a magyar- és más népek dalainak alapos ismerete jogosította fel, hogy bíráskodjék. Verseink mai megzenésítői is, hogy eltávolodtak a magyar nyelv zenéjétől, ritmusától! Petyhüdt kuplék, levedlett formák gyűjtőhelye lett ez a műfaj. A magyar nyelv kerékbetörése mára megszokott, visszhangtalan esemény. Ott is, ahol főhelyre ültetését még semmilyen törvény nem tiltja, színházainkban. Költészetünk, de főleg az ezzel foglalkozó zeneszerzés ma is jó fülű, a magyar nyelvtől nem menekülő tehetségekért kiált.

– A műfordítói pályája a csuvas dalokkal kezdődött, de hogy jutott el a csuvasokhoz?

– Pécsen keresztül. Sokat hívtak a Pécsi Bordalfesztiválra: hoppmester voltam, bordalokat énekeltem. Már a tizenkettedik vagy a tizenharmadik fesztiválnál tartottunk, amikor kibújt belőlem a bohóc. Elképzeltem, mekkorát néznének a híres borászok, ha elkezdenék a bordalfesztiválon sördalokat énekelni, csak hogy a víz nehogy állott legyen. Na, nézzük csak, gondoltam, van-e a magyar népdalok között sördal?! Hát bizony csak imitt-amott egy-egy. Szerencsére jókor akadt meg a kezem a csuvas gyűjteménybe: Vikár László zenetudós és Bereczki Gábor nyelvész Chuvash folksongs című kötetét mondom. Angol nyelven jelent meg a könyv, de a végén ott állnak a dalok fonetikus leírásban és a magyar fordítással is. Szép szövegek ezek, és minden harmadik-negyedik - sördal. Na, ez kellett énnekem. Előbb csak tréfából fordítottam le egyet, aztán ízlett nagyon. Buda Ferenc is biztatott. Ezek a csuvas dalok különben sok magyar gyermeknek segítettek már, hogy saját régi stílusú népdalainktól ne idegenkedjenek. Itt a Kodály által egybe szerkesztett 140 csuvas dallamról beszélek, amit a magyar gyermekeknek szánt olvasógyakorlatul – „a magunk megismerésének mélyítéséért!”

– Vissza a magyar zene őstörténetéhez?!

–  Kodály Zoltán azt írta, hogy a csuvas dalokat böngészve itt is, ott is rokon hangokra lehet bukkanni. Amúgy 300 közös eredetű szavunkat tartja számon a nyelvtudomány. Csuvasia egybeesik Volgai Bolgárországgal, ahol Julianus még magyar ajkúakra bukkant, és ahol 30 körüli Madzsar, Modzsar, Mozsar helységnév a mi lábunk nyomát őrzi. Engem azonban mindezek felett legjobban az elveszett régi magyar sörkultúra izgatott. Aki egyébként ezügyben csuvas földre lép, jó helyen jár. De hát ez külön is érdekes téma, ezt már a Rokonok söre c. könyvemben és a Sördal c. Cd lemezen leírtam -daloltam.

– Pedig úgy tartják, a magyar boros nemzet. Sörrel még csak nem is koccintunk!

–A magyar ember, nomád pásztorsága idején, csak kereskedelem útján jutott borhoz. A sört viszont el tudta készíteni, kölesből, árpából, komlóból. De, visszatérve, tán legérdekesebb, hogy amikor a sörről énekel a csuvas, akkor a rokonait dicséri. Sőt, sördalnak nevezik azt is, amelyben a sör szó el sem hangzik. A rokonság – mint istenadta, ingyen biztosítási rendszer, melyhez ügynök sem kell – életünk legszebb adománya – tulajdonképpen erről szólnak ezek a dalok. És hogy enélkül kár élni! 2004. december 5-i népszavazás (életem egyik legsötétebb napja) után, ezekkel a dalokkal próbáltam mércét tenni magunk elé. Sörhabos, kedélyes, „egzotikus” csomagolásban, hogy legyen, aki meghallgassa. Szorító kötésnek szántam. Az egyik sördal azt mondja: „Két jó rokon összeül, háznak az a szépsége”.  Kérésemre megtanulták ezeket a dalokat erdélyi, felvidéki, délvidéki, magyarországi barátaim is. Jó nagy csapatot szerveztem, és akkoriban ezzel a műsorral nyargaltunk a térképen le-fel… Jó lenne a színházban is megmutatni!

A saját verseit mikor hallhatjuk? Műfordítóink többsége költő is!?

– Ének- és mesemondó vagyok, aki nem kerülhette meg a műfordítást. (Mint újabban, karantén óta, a filmezést.) Menetközben se lettem költő. Viszont Gyurkovics Tibor, költő épp ezért a „zenélő” műfordításért terjesztett föl, s adta is át az Alternatív Kossuth díjat, 2005-ben.

Az indiánok hogy kerültek a repertoárjába?

– Egy időben sokat voltam ott is, előadásokat tartottam, meséltem, tanítottam magyar népdalokat amerikaiaknak is. Az ún. amerikai kultúra - nem érdekelt soha, viszont az őslakosoké igen. Eljutottam hopi, lakota, varjú, omaha… indián rezervátumokba. A következő lépés akkor következett, mikor Vidnyánszky Attila meghívott ide a Nemzeti Színházba, és arra kért, vegyek részt a Csíksomlyói passióban…

– Innen hosszú lesz az út vissza az indiánokhoz!

–Nem annyira. Vidnyánszky Attila meghívott a Csíksomlyói Passióba, úgy, hogy nem kellett bolondos komikus lelki alkatomtól megváljak. Persze kerestem a helyem. Ki is vagyok én itt, van-e magyarázat arra, hogy mibe is fogtam bele? Ki legyen az iránytűm, nekem, aki itt bolondozok a vérző kereszt tövében? Nagyjából akkor sikerült a helyemet megtalálni, szerepem bőrében egészen kinyújtózni, amikor újra felfedeztem Shakespeare udvari bolondjait, a betlehemes játékok mókás pásztorait és - az indiánok „szent bohócait”. Na, eljött az indiánok ideje. Egy idős varjú indián mondta: „A rezervátumban hullottunk, mint a legyek, ismeretlen betegség pusztított köztünk… nem volt mit ennünk, nem vadászhattunk, és nem jött a fejadag sem. Mi, akik túl éltük, a borókabogyónak és a szent bohócoknak köszönhettük, hogy megmaradtunk.” Egyik a testet, másik a lelket tartotta meg. A heyokák, a szent bohócok, amikor hideg volt, levetkőztek, úgy sétifikáltak a sátrak közt, amikor meleg, akkor vették fel három-négy bundát s úgy vacogtak. Ha a baj nagy volt, játékosan bolondoztak-tréfálkoztak, a lovat fordítva ülték meg, ha kicsit jobban mentek a dolgok, az orrukat lógatták. Amelyik patakba ilyenkor belenéztek, ecetté változott. Minden cselekedetük jelképes értelmű volt, figyelmeztetés: semmi sem biztos, lelked ne az anyagba, ne e világba kapaszkodjon. Az esőszertartás szent bohócai kísértetiesen hasonlítanak betlehemeseink bolondozó pásztoraira. De hát röviden erről sem könnyű beszélni.

– Az unokáknak mit szokott mesélni? Mit mond nekik, ha a ma népszerű, az iskolai, óvodai társaiktól hallott népszerű meséket kérik a nagypapától?

– Az unokák közt minden mesévé válik. Vadlibák vagyunk, repülünk, orromat megnyomják, kukás kocsi vagyok, ha a fülem meghúzzák, Zaza vagyok, aki semmit nem ért, mindent összekuszál, és mind az ötven orrát bele veri valamibe. Ezen jókat szoktak nevetni. Hol bábokkal, hol csak hangszínnel végig nyargalunk a létezés állati, növényi fokain. Játék közben, rajzolás közben is a mi kis mese világunkban élünk. Fűzzük, ragozzuk. Ha olvasnom kell nekik, olykor ostoba és csúnya könyveket is a kezembe nyomnak. Olyankor menetközben gyomlálom a fölösleges határozatlan névelőket, megváltoztatom a szórendet, igyekszem elviselhetővé kovácsolni a történetet. Aztán gyorsan népmesével, Arany Jánossal, Weöres Sándorral, Reich Károllyal, Gyulai Líviusszal igyekszem rendezni a kárt. Hanga unokám egyébként kitűnő óvodába jár. Szép meséket hall, szép dalokat tanul.

– A kortárs szerzők közül kik a kedvencei?

– Lázár Ervin meséit nagyon szeretem, Buda Ferenc fordításában kirgiz, kazah meséket.

– A saját vagy a gyerekkel kitalált meséket leírja? Lesznek majd ilyen kötetei is?

–Nem szoktam leírni, de különösen jó mondataikat igen. Valamikor, hogy ne én, hanem az örök éber Misike aludjon el, hintaverseket költöttem. Végtelen hosszúakat. A „Láncos hinta, vas palinta, dörren a flinta, nyílik a bicska, loccsan a tinta…” kezdetű pl. igen sikeres volt. Engem is ébren tartott.  Saját mesém a táncok kialakulásáról szóló, amit az Angyalfütty Cd-n örökítettem meg. Szeretem ezeket a teremtésmeséket, de a háryádákat is… Ezekből már gyerekkoromban megcsillantottam néhányat. Ha úgy éreztem, hogy a valóság csorbít az én kis történetemen, inkább elhagytam a valóságot. A többi gyerek szájtátva hallgatott, de amikor meglátták a szüleimet, rohantak hozzájuk. Azt akarták megtudni, valóban igaz-e, amit meséltem nekik. Én meg csak bosszankodtam: hogy lehetnek ilyen ostobák?! Azért mondtam, hogy ámuljanak, hogy jól essék nekik. Hát az esett jól nekem is! Ma is azt szeretem, mikor a felnőttek szeme kikerekedik, fejükből hulldogál a sok gond! És örülni tudnak, mint a gyermekek.

– Hazudós gyerek volt?

– Ha így esik jól, mondhatjuk így is. Épp ezt próbáltam magyarázni az előbb… Na akkor vegyük Hazug Pista bácsit, a nagymestert. Sosem hazudott. Akik hazugnak nevezték, nem vették észre, hogy vérbeli mesélő. A hazugság valami haszon érdekében ravaszul előadott igaztalan állítás. Ilyesmire soha nem lett volna képes… Amikor valaki fél lábon jött haza a háborúból, olyan házba, ami leégett, olyan asszonyhoz, aki másé lett, kérték a falubeliek, meséljen már, hol járt, mit csinált… és erre tréfás lehetetlenségekkel vidámítja a hallgatóságot – az nem bolond, és nem is hazug. Ilyesmit csak figyelmetlen ember mondhat. Van olyan bánat, amiről szemérmes ember már nem beszél. Helyette bolondozik! Így született a háryáda műfaj. A megvert sorsú emberek vigasza. Nem csak mulattatást, a lelkek felemelését is szolgálja a mese. Nem lehet eléggé megbecsülni.

– Több helyen beszélt már arról, hogy gyerekkorában nem volt televíziójuk, és most sincs.

– Édesapám a néphülyítés kétségbeejtően hatásos eszközének tartotta, többek közt ezért nem vett. Így viszont esti adás helyett mi magunk voltunk egymás számára a főműsor. A történetfűzést otthon tanultam, első iskolám a szüleim voltak.

Csak azért hoztam szóba a televíziót, mert a saját családját óvja tőle, és az időpont-egyeztetésnél az is kiderült, éppen filmet forgat. Hogy is van ez?!

– Akkor én is visszakérdezek. Hol van az ellentmondás? Televízióval egy fedél alatt élni és filmet készíteni – ez nekem két távoli dolog. A film műfajt szerettem mindig, és szüleim is kedvelték. El is mentünk egy-egy filmért moziba. Emlékszem Albertfalván a jegyszedő néni ébresztőórát tartott magasba, csörgetett, azzal jelezte, hogy szünet, menjünk ki az udvarra. A tévétől nem kell óvnom a családomat, már jó ideje ők óvnának meg engem. A tévére könnyű rászokni. A távoli, lenyűgöző jelenségek elterelik a figyelmet a tieidről, akikkel úgyis kevés időt töltesz. A főműsor idő akkor van, mikor végre együtt a család, és nem soká jön a vacsora, lefekvés. A test fáradt, a lélek még nyújtózna egyet. Szent idő. Ilyenkor kár a családfő lelkét figyelmét messzi háborúkkal elterelni. A vacsoraasztal a család utolsó menedéke, gyerekeknél pedig a lámpaoltás utáni szent fél óra. Vacsora után még a nagyot halló tatuskára is rá lehet kacsintani, lámpaoltás után a gyermek is elmondja végre, hogy „mi volt az iskolában”. Ezek az együttlét ajándékai. Hiánya a világ közérzetét is rongálja. A filmkészítés új szenvedélyem, bár volt előzménye, a néprajzi fotózás. Facebookra szoktam feldobni egyet-egyet. Karantén alatt indítottam útjára „Palackposta” címmel. Kb kétezer kis filmem vár arra, hogy összevágjuk.

 

– A magyar népmese napján Ridikül című műsorban szerepelt a televízióban. Akkor beszélt arról is, hogy Benedek Elek a saját lelkén átszűrve írta le az összegyűjtött népmeséket, és emiatt kritikát kapott néhány néprajzostól. András is átszűri a saját lelkén a történeteket. Ehhez mit szólnak a néprajzosok?

– Kerül néhány olyan néprajzos, aki elhív előadást tartani, műsort szervez. Nincs ütközés. A hiteles néprajzi gyűjtés csak akkor érvényes, ha szó szerint, változtatás nélkül történik. Itt van a néprajzos igazság. Az előttünk járók még nem épp így látták. Elek apó meseíró volt, aki hallott, olvasott meséket írt meg szája íze szerint. Időben! Így lett népszerű a mese a Kárpát-medencében. Hála szorgalmának és tehetségének. A szó szerinti lejegyzés nem mindig élvezetes, vagy nem mindenki számára. Hibák, szókeresések, homályok kerülnek bele. A kutatásnak természetesen ezzel együtt érvényes. Persze gyorsírással, fonográffal nagyot ugrott a kutatás. Én folyton csiszolom a meséimet, az ösztönöm működik így. Vannak biztató példáim. Dzsambul Dzsabajev, kazah akin (énekes, mesemondó) azt mondta: „Minden akin a maga araszával méri meg a hazáját.” Tehát ami dalokat meséket hallottál szülőföldeden széltébe-hosszába, azt mind igazítsd magadhoz, érezze mindenki, hogy ez így a tied.

– Nem fél attól, hogy a nyelvtörténészeket, a nyelvjáráskutatókat megzavarhatja, ha újrateremtve a meséket esetleg összekeveri a dialektusokat?

– Még eddig a nyelvtörténészek, nyelvjáráskutatók se dobáltak meg semmivel. Nekem a nyelvjárások is élményekhez kötődnek. Nem könyvből tanultam a tájnyelvi szavakat, kifejezéseket. A kiejtés is úgy ragadt rám, hogy ahol jó énekesekre, jól beszélő emberekre találtam, ott sokat ültem. Aztán vissza is jártam, és én is megvendégeltem őket, barátságokat kötöttem. Ahogy a gyermek utánozza a felnőtteket, én is követtem a mintát. Ha eszembe jut egy történet vagy egy ének, amit valahol Gyergyóban vagy a Csíki-medencében hallottam, odabotlik a nyelvem is. Sok évem van ebben. Az édesapám 15-16 nyelven beszélt, fordított. Sokat mondta, ahány nyelvet tudsz, fiam, annyi ember vagy. Amikor eszembe jut és beszélek a lelkével, azzal próbálom vigasztalni, hogy félember talán már én se vagyok, szinte tudok néhány magyar dialektust…

– Az Isten bolondja II. címet adta az új színházi bemutatójának. Mesél, énekel és megmutat néhány jó fotót!

– Igen, énekes, mesemondó és képmutogató is leszek! Mint valamikor régen. Akkor még hurcoltam a súlyos diavetítőt. Most projektor vár a Kaszás Attila teremben, hibátlan technika. Nekem is öröm, sorba állítani, egybelátni a képeket, indián szent bohócoktól, angol, itáliai, portugál… udvari bolondokon át Hazug Pistáig, a minorita szerzetes Felícián testvérig, aki az ötvenes években nem misézhetett, ezért az evangéliumot vásárokban bábozta el. Belőle a történelem faragott istenbolondját. A képsorral szeretném Shakespeare igazát megmutatni: „A bolondság az egész világot bejárja, mindenütt fénylik, akár a nap.

Az eredeti írást itt olvashatják.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

2022. január 17. 15:22

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37
  1   2   3   4   5  

Sokak szekrénykéje


Sokak szekrénykéjét nyitogatom

interjú Berecz Andrással az egy.hu-n

 

 

A népi kultúra „lármafái” közül kétségkívül Berecz Andrásé az egyik legmagasabbra csapó láng széles e hazában. Szava és éneke megjárta a magyar vidék minden apró zugát, kirepült a bércek felett és a tengerentúlon is felmelegítette a magyar nyelv és a magyar folklórkincs iránt fogékonyak szívét. Tiszta forrásból merített tudását – mellyel kapcsolatban a néprajz régóta a huszonnegyedik óra veszélyeire figyelmeztet: ki fog halni, elveszítjük – saját egyéniségén átszűrve adja tovább és teszi emlékezetessé óvodásoktól nyugdíjasokig minden korosztálynak. Berecz Andrással tudásról, munkáról és az örökség erejéről beszélgettünk.

 

Él egy mondás azokon az erdélyi vidékeken, ahol a folklór-gyűjtéseit végezte, miszerint, ha valamit nagyon megcsodál az ember, akkor az ráragad, úgy marad. Lehet, hogy énekesként, mesemondóként saját maga is így járt? Megigézte a népi kultúra?

 

Édesanyám kunhegyesi énekei, beszéde, tréfái, ez volt az én első nagy iskolám, édesapám gömöries beszéde. Csodálni inkább a pestieket csodáltam meg, mikor fatert, mutert mondtak, snúroztak, majréztak... igen, a sok kis krapeknak más szókészlete volt. Hoztam is haza belőlük, és már vártam is, hogy édesapám gyomlálja ki őket. Ezt a műveletét sokkal jobban élveztem, mint mikor idegen nyelvekre tanított. Na így aztán népi kultúrával Pest közepén, egy régi bérház parányi lakásában volt szerencsém ismerkedni.

 

A gondolkodásnak ez a rétege nem ismerhető meg pusztán archívumokból, saját környezetében kell találkozni az élő szóval. Berecz András nemcsak találkozott vele, hanem a beszédjét is ehhez igazította: nem biztos, hogy kevésbé vájtfülű ember megmondaná, hogy nem onnan származik, ahonnan az előadott énekek, történetek, mesék valók. A rengeteg éneklés és szövegmondás formálta ilyenné vagy volt egy pillanat, amikor tudatosan felvette ezt a beszédstílust és csak ráerősített a gyakorlás? Nekem úgy tűnik, ez inkább spontán folyamat volt.

 

Többnyire magányos és gyalogos gyűjtő voltam, és vagyok ma is. Sok utat tettem meg úgy, hogy a jó dalosok, mesélők el is szállásoltak. Nem adatközlőket kerestem, barátságot kötöttem. Ez esett jól. Az én kedves énekeseim nehéz időkben bújtattak a securitate elől, a milicia elől. Ennem-innom adtak, szállást adtak, titkaikat mesélték. Néprajzi adatgyűjtésnél tehát több volt ez. Ha az ember ilyen közelségbe kerül, és nincs utastárs, akaratlanul nyelvet, ízlést tanul. Ráadásul ezt a falujárást fiatalkorom óta művelem, fogékony korban vált szenvedélyemmé. Ösztönös tanulás volt, semmi célom nem volt vele. A felnőttkorra kialakult nyelv - életrajzi adat. Hogy ki mit élt meg, hangképzésében, hanghordozásában ki lehet mutatni. Sokan mondják, hogy „a szem a lélek tükre”, de nemrégiben voltam egy beszédtanárnál, aki azt mondta: „a hang, a beszéd a lélek tükre”. Gyakorolni nem nagyon gyakoroltam én a dalaimat, meséimet. Ezt is inkább a jókedv hozta. Utóbb, persze, mikor már zenekarokkal léptem fel, volt gyakorlás is bőven. Mesemondásból is került ilyesmi, mikor Cd-t készítettem. A stúdióbeli magány, a szivacsos falak, a süket csönd, a mese megörökítése megkövetelte a felkészülést, a csiszolást… hogy az ember megpróbáljon saját maga fölé nőni, bőréből kibújni.

 

 

A felgyűjtött magyar folklórkincs tetemes részét a mesék teszik ki, a néprajztudományi kutatások 70%-a népmesekutatásról szól. Európa-szinten az írekkel karöltve a mesegyűjtések élvonalában járunk, tehát világos: mese nélkül mi, magyarok egészen másmilyenek volnánk. Milyen volna Berecz András élete népmese nélkül?

 

Ha az ember a saját feje tetejére ugrik, a sorsát akkor sem kerülheti meg. Azért volt esélye győzni rajtam, mert minden akadályon át győzött. Normális mesében a normális apuka és anyuka akadályokat görget a gyermek elé, nem lakást vesz neki. Én még jogi egyetemre is elmentem – édesapám kedvéért, életem legcifrább tévedése volt. De akadálynak tűrhető volt. Abban az időben nem is hallottam én ilyen mesterségről, mint az enyém. „Belőled semmi nem lesz” – sűrűn elmorogta édesapám.  Ez egyébként szinte teljesen egybevágott az én megszületni sehogy se akaró terveimmel. Már kezdtem is mondogatni, hogy én semmi nem akarok lenni. Nem vonzott a felnőttvilág. Imitt-amott azért már énekeltem, meséltem, volt már közönségem sokfelé, de ki gondolta még akkor, hogy itt az én jövőm alakul? Aztán a jogi egyetem után mindenféle munkát végeztem. Azért amikor a hűvösvölgyi Nagyréten összegereblyéztem a szétdobált hétvégi maradékot, és a magamépítette kis szemétdombra kiálltam, hogy egy kicsit tömörítsem is, meg egy kicsit körbe is nézzek, hát arra tart a trafikos néni banánhéjjal, na jó, egy-két lódarázs is arra vetődött, hát akkor, emlékszem rá jól, kicsit eltűnődtem, hogy vajon jó helyen vagyok-e.

 

 

 

Milyen a jó közönség egy mesemondó számára?

 

A jó közönség nagyon jó, megindítja, röpíti az előadást. Mesélő és a lelkes hallgatóság olyan, mintha szárnyai volnának egymásnak. Persze mindenféle közönség jó, ez is igaz, csak legfeljebb én nem tudom őket táncba vinni. A láthatóan szomorú emberek, akiket száz közül is, a hátsó sorban is, sötétben is észre szoktam venni, ugyanúgy „jók”. Ők arra ingerelnek, hogy még lázasabb legyek. Persze a lázas küzdelem, a veríték általában rosszat tesz az előadásnak. Úgyhogy ezt is csak mértékkel! Aztán a felnőttes estre betévedt, futkosó, hangoskodó gyermekek! Hát tán ők se véletlen sodródtak be.  Valami jót ebből is ki lehet hozni, picit bevonni, olykor kérdésekkel felcsigázni, színpadra felcsalogatni őket. Becsapós fogalmak: jó és rossz közönség. Tán legnehezebb a befolyásos embereknek mesélni. Ez persze durva általánosítás. Van egy ilyen réteg, aki parancsoláshoz szokott, hatalma van, és ezt különféle jelvényekkel ki is kell mutassa. A parancs sikeréért átalakul a személyisége. Az ilyen atyafiaknak rangon aluli, hogy mások előtt figyeljenek valakire. Háttal ülnek, hangosan telefonálnak. Ilyen helyzetekben erény, ha az ember uralkodni tud magán. Legjobb, ha a közönség maga oldja meg ezt a kérdést. Olykor sikerül olyat énekelni, vagy mondani, hogy a fejüket hátra csavarják ők is, s mire befejezem a műsorocskámat, már-már figyelni kezdenek. A népdalokban, mesékben annyi, de annyi lelemény van, érdemes hinni az erejükben. Ezért szoktam kiheverni a csámpás rendezvényeket is, mikor lármás társaság közepébe pottyanok s már nincs hátra arc. Ilyenkor mutatkozik meg az az erő, amit az antik görögök, rómaiak annyit kutattak s annyira becsültek: a figyelem-fölkeltés. Ez a szónoklat első fejezete, ez a fundámentum. Ez, ha erős, lehet rá építeni.

 

 

Azért erre sem lenne képes bárki, aki mesét mond.

 

Én sem lettem volna képes azelőtt tíz évvel, de mivel már olyan rég és olyan sokszor gyakorlom, (most a járvány miatt persze semmit) kialakult a stratégiám. Megéreztem, hogy a mese jóval erősebb, mint én vagyok: mikor elgyengülök, előre kell küldjem őt, hogy lekaszabolja a figyelmetlenséget, érintse meg az emberek szívét. Olyankor egyszerre kezdenek érezni. És ez erőt ad nekem is.

 

A „semmi nem akarok lenni” mondat után következő énekesi, mesemondói pálya legnagyobb hozadéka a mélyebb emberismeret lett: éppen azokhoz vezette közelebb a mese, akiknek a legnagyobb szükségük van erre. Mi a szerepe a mesének a mai világban?

 

Magának a mesemondásnak egyik tulajdonsága, hogy az emberi kapcsolatokat megszépítse. Kimondani olyan igazakat, amelyeket az ember csak homályosan érez, arra ráütni a pecsétet szép, igaz szavakkal, az egyszerűen az ember közérzetét javítja, barátságokat szül, közösségeket hoz létre. Az én életemben pont ezek a találkozások voltak az ének és a mese ajándékai. Például olyan időben énekeltem férfi énekesként, amikor a táncházban inkább női énekesek voltak. Ezek a dalok és mesék az én életem kalauzai, fölém nőttek: olyan helyekre vittek el… olyan emberekkel találkozom, akikkel ezek nélkül esélyem se lett volna. Egy-egy másfél órás műsorom után sokan oda szoktak jönni hozzám és mesélnek az életükről. Na, ilyenkor a fáradtságomon érdemes úrrá lenni. Mert itt jön mesterségem legszebb része. Olyanokat szoktak elmesélni, amit tán még egymásnak se. Volt olyan öltözőm, amelyikben a kis vacsorámat szó szerint könnyeivel sózta meg egy idős tanító bácsi. Annyi emléket téptek fel a dalok, mesék benne, hogy ezeket nekem rögtön át is akarta adni. Ma is barátok vagyunk. Sokszor úgy érzem, hogy a mesék egy kulcskarikát is a kezembe nyomtak. Sokak szekrénykéjét nyitogatom, akaratlanul is. Fülemben van harmincöt év ilyen s hasonló vallomása, kifakadása. A mese mai szerepéről tán elemzőbb embert kéne kérdezni. Én leginkább nagyon szeretem és mondom, ahol kérik, ahol lehet.

 

A történetmesélés a közösségi emlékezet alapja, sokkal több puszta szórakozásnál. A mesélés hagyománya az igaztörténetekben él tovább: ez az élményfeldolgozás legelemibb formája. Hogyan lehet ezt fenntartani?

 

Éppen ezért szeretnék összerakni egy huszadik századi eposzt, s belőle CD-t készíteni. Benne volnának az első világháborús mesék, legendák, tréfák, az orosz hadifogság, a lágerek és a kollektivizálás. Nagy kérdés, hogy milyen szövegek kerüljenek bele ebbe a válogatásba. Sinka István azt mondja, hogy az igazi alkotás az, ami az embert „a lét partjain megtartja”. Ha nem ütötted fel az orrát annak, aki lógatja és nem koppintottál azéra, aki igen fennhordja, akkor nem csináltál semmit. Az anyag már együtt van. Ludas Matyik, Háry Jánosok, Naszreddin Hodzsák támadnak fel benne, pórul járt kolhozelnökök, milicisták fújtatnak, mint a sárkányok.

A mese- és történetmesélés fennmaradása a közösségek létén múlik. Egymáson kell ezt próbálni. Aki találkozások alkalmával, társaságban „gyakorolja”, máris mértéket, dramaturgiát tanul. Az arcokból sóhajokból, kacagásból tudni lehet, hogy jól végzed-e.

 

A népdal esetében is megvan ez a feltétel? Az éneklés a hagyományban inkább közösségi vagy magányos műfaj?

 

Erre egy példával próbálok válaszolni. Gyimesben idős énekesekkel beszélgettem a világ legszebb műfajáról, a keservesről, ami még ma is szabad műfaj – kötött a szótagszáma s nagyjából a dallamok is, de megvan hozzá az az emberi alkat, aki ezt szabadon kezeli és saját bánatát belé tudja fogalmazni. Kurbuly Demeterné, Anna néni tizennégy-tizenöt évesen árván, éhesen kiment az oldalba, leült egy csutakra, összerakott magának egy keservest. Azt mondta: „Én akkor azt magamnak elfúttam, letettem azt a bánatot a csutak mellé, s én már jöttem bé, megkönnyűlve. De ahogy eregeltem bé, mindenki a kapuba állt, s azt mondták, Anna, Kicsi Anna, te úgy tudtál énekelni, s mi egyet olyant sírtunk!”. Tehát a magányos éneklés sem csak saját magának szólt, hanem a közösségnek is. Olyan távolságot tartott ő, hogy azért a többiek is hallják meg. Mindenkinek volt füle a nótához, sőt, azt is tudták, hogy mi a baj. Mindenkinek lelkébe nyúlt „az elevenig” (ahogy Hamlet mondaná), a leányka pedig a közösségtől vigasztalást, szeretet kapott. Ez a jelenség, hogy meg tudtam nevezni a bánatomat és szabadulok tőle, a magyar műveltségben mélyen benne gyökerezik.

 

Előadói bravúrja a variánsokban való történetmesélés, ami azért nagy dolog, mert bár a mese eredeti környezetében egy-egy mesélő előadásában egyedi ugyan, mégis az illető elmondásában állandósult formában jelenik meg. A variánsokat maga a közösség termeli ki azáltal, hogy többen is mondják az adott szöveget, és mindenki másképpen adja tovább. Ahhoz viszont, hogy hivatásos mesemondóként mindezt egyedül oldja meg, nem csak hatalmas repertoárra van szükség, hanem arra is, hogy saját személyiségén átszűrve folyamatosan újraalkossa a történeteket. Hogyan képes ennyi variánst fejben tartani?

 

A variáns-képződést magamon is figyelem, a legközelebbi adat én magam vagyok. Minden mesémnek saját története van. Van, ami mindig változik. Olyan a szelleme. Itt elszalad, ott megtorpan. Sokszor megállítom a történetet, zsákutcákat építgetek, amiben az az izgalom, hogy visszatalálok-e. Ezt is szépen el lehet rontani. Olykor a közönséget is meg szoktam kérdezni, hogy hol tartottam, s ezt nem eljátszom, hanem valóban nem tudom. Olyan is előfordul, hogy teljesen más estét kerekítek végül, mint amit elterveztem. Tehát vannak ilyen örökmozgó mesék. A másik meg beáll, megérkezik és hiába veszek el belőle, hiányozni kezd, hiába toldom meg, lepereg róla. Meséje válogatja.

 

A megörökítéstől való félelem túl sok jót nem tud tenni a mesének. A gondolat, hogy amit elmondtam, az már úgy is marad, kihoz belőlem egy olyan furcsa teljesítménykényszert. Véglegessé akarom tenni, megkötözni azt a szegény ficánkoló mesét. Pedig legnagyobb erénye a szabadsága. Ezért, mielőtt a régen tudott meséimet bevinném a stúdióba, olyanná kell csiszolnom, amilyenek sosem voltak és később sosem lesznek, hogy lehetőleg saját magamat is meg tudjam lepni. Magam fölé kell, hogy nőjek. Igen, ezt a gép csinálja. A rögzítés… a röghöz kötés. Azelőtt mondtam ahogy mondtam, szerették és ez volt fontos. Persze idővel megszerettem ezt a stúdió műfajt is. Fegyelemre tanít.

 

Hogy szokott készülni az előadásokra?

 

Amikor CD-t készítek, akkor leírom és nagyon ritka, ihletett pillanat kell legyen, hogy eltérjek attól. Előadásoknál változó. Igyekszem tartani magam a kiírt címhez, de ha csak úgy meghívnak, akkor bizony már fent vagyok a színpadon, s eltelt öt másodperc, de még nem tudom, melyik mese illik éppen a kedvemhez és az alkalomhoz. Amit kihoz a pillanat, az következik. Ezért szoktam kérni, hogy az előadás előtti csöndtől ne fosszanak meg. Az olyan, mintha a távolugrótól azt kérnénk, hogy „ne fuss neki, ugorj innen a homokozó széléről”.

 

Mekkora repertoárból mesél?

 

Nem tudom. Sok mesém van, amit ha megébresztenek is elmondom, sok olyan, amit már nem tudok és egy csomó olyan, ami még gyúródik.

 

Vannak kedvencei is?

 

Egy-egy kedvenc négy-öt évig maga alá temet más meséket. Egy időben nagyon szerettem Az igazság és a hamisság meséjét és A furulya keletkezését. Az igazság és a hamisság azért tetszett, mert abban harccal győzhetsz, A furulya keletkezésében pedig a furulyaszó vet véget a pusztításnak. Ezt a két mesét – együtt, pontosabbnak, okosabbnak érzem, mint külön, önmagában. Ez volt talán az első szerkesztési örömöm, amelyben úgy éreztem, hogy egymás mellett a két mese önálló és magasabb minőség. Különben több mesét egymás mellé tenni, dalokkal összefűzni, tehát összeszerkeszteni egy jóívű műsort legalább olyan öröm, mint maga a mesemondás, dalolás.

 

Vágyott a nomád életre, sokáig ebben a szabadságban élt, majd csatlakozott a Nemzeti Színház társulatához. Igaz, nem színészként, hanem szigorúan Berecz Andrásként, aki itt is énekes és mesemondó. Hogy érzi magát ebben a közegben?

 

Ezt a csatlakozást megelőzte, hogy Vidnyánszky Attila meghívott egy darabba, a Csíksomlyói Passióba, mire én azt mondtam, hogy nem jó, házszámot tévesztettünk, mert bennem semmi alázat nincs, nekem bármit mond, úgyse tudom megvalósítani, nem vagyok színész. Erre azt mondta, hogy „nem baj, gyere!”. Akkor még volt egy érvem: hívő ember vagyok, és amellett örökké bolondozok. Minden sikeres szavam - bolondság. Az pedig elképzelhetetlen, hogy hülyéskedjek a vérző kereszt alatt.

 

Látszott, hogy kész van a válasszal, de azért türelmesen meghallgatott, s akkor kattant a csapda. Kitalálta, hogy Vándor szerepében vegyek részt a világ legnagyobb misztériumában, mert a dráma működésének egyik kulcsa az ellenpont. Nem lehet végletekig fokozni a közönségben a feszültséget, kell valami, amitől kizökken, elámul, hogy mit keres itt ez a vicces alak, egyáltalán, szabad-e itt nevetni? Amikor pedig kacagni kezd, akkor lehet hirtelen üdvözítő, katartikus fájdalommal megérinteni. A nevető ember eldobja minden pajzsát. Javára.

 

Tag lettem, de továbbra sem kell beugorjak szerepekre. Nem kell az legyek, ami nem vagyok. A színészmesterséghez se alkatom, se iskolám nincs. Talán azt érezte meg Vidnyánszky Attila, hogy az ének- és mesemondás a Nemzeti Színház ars poeticájához tartozik. Maga a mesemondás amúgy is egyszemélyes színház. Ráadásul a magyar színház gyökerei a betlehemes játékokból és a passióból erednek, ezért nyereség őket idekapcsolni. Örülök, ha ebben nekem is részem lehet. Csak egészség legyen.

Az eredeti ínterjút itt találják

 

 

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja